Múlt csütörtök este négy migráns "fiatalember" erőszakoskodott a Magyar Táncművészeti Főiskola egyik néptáncos hallgatójával. A történetet az érintett mondja el a Mandinernek. "Kettészakadtak az érzéseim" - fogalmaz Paksa Eleonóra, aki ennek ellenére sem lett "idegenellenes", ráadásul az eset után még segített is "menekült" anyáknak és gyerekeknek a Keletinél. Alább olvasható a lap interjúja.

- Mi történt pontosan?

- Múlt hét csütörtökön este tíz óra környékén jöttem ki az Erkel Színházból. Akkor lett vége a West Side Story próbájának. Indultam volna a Blaha Lujza tér felé, amikor egyszerre ott termett négy migráns fiatalember. Követni kezdtek, aztán az egyik megfogta a táskámat, a másik a karomat fogta le, ketten meg elém álltak...

- Biztos, hogy migránsok voltak?

- Biztos. Arabul beszéltek.

- Mit akartak? Rabolni?

- Nem tudom.

- Vagy szexuális céljuk volt?

- Nagyon úgy éreztem, hogy volt.

- De nem jártak sikerrel.

- Nem.

- Hogyan tudott egyedül leszerelni négy "fiatalembert"?

- Nem tudtam volna sehogy. Szerencsém volt. Egy-két percig rángattak és beszéltek hozzám, nem értettem, hogy mit, de mondtam, hogy engedjenek el. Ezt meg ők nem értették. Sírtam. Akkor viszont, tényleg nagy szerencsémre, megjelent a közelben hat gyalogos járőr. Amikor őket meglátták, elrohantak.

- Szólt a járőröknek, hogy szaladjanak utánuk?

- Nem. Csak zokogni tudtam, hogy ilyen velem megtörténhet, vagy majdnem megtörténhet. Sokkolva voltam, arra tudtam csak gondolni, hogy minél előbb haza.

- Később sem tett feljelentést?

- Négyen voltak, és amilyen helyzetben voltam, nem tudtam azzal foglalkozni, hogy részletesen megfigyeljem őket és leírást tudjak adni később. Felesleges időtöltés lenne a rendőrségre menni. Lehetetlen lenne megtalálni őket úgyis, valószínűleg már nincsenek is Magyarországon, lehet, hogy ott meneteltek másnap az autópályán... Nem tudom.

- Az eset megváltoztatta a véleményét a menekültügyről?

- Kettészakadtak az érzéseim. Eddig úgy voltam vele, hogy ha itt is háború lenne, én is menekülnék, ha lenne családom, én is védeném őket, ha lenne veszítenivalóm, próbálnám megmenteni. Szóval próbáltam eddig ilyen liberálisan felfogni az egész kérdést. Most meg úgy vagyok vele, hogy természetesen nem kell őket bántani, nem tudom, hol és hogyan kellene elhelyezni őket, de ne itt legyenek. Ez ugyanis akárkivel megtörténhetett volna. Az édesanyámmal is, a legjobb barátnőmmel is. Arra meg nincs biztosíték, hogy mindig épp jókor jelenik meg néhány járőr.

- Az eset előtt esetleg benne is volt valamilyen menekültsegítő akcióban?

- Előtte nem, de két nappal később, szombaton édesanyámmal vittünk a Keletihez ételt, készítettünk nekik sütit...

- Az eset után?

- Igen. Sokszor járok arra busszal, olyankor pedig mindig láttam anyákat, gyerekeket is. Úgy éreztem, ha ilyen helyzetben lennék, nekem is biztosan jól esne a törődés.

- Szóval nem lett általánosságban migránsellenes vagy idegenellenes?

- Egyáltalán nem. Az anyák, a gyerekek, a többiek nem tehetnek arról, amit ők négyen tettek. Csak az lenne jó, ha az ilyen négyeknek nem lenne lehetőségük ilyesmire. Idegenellenes egyébként nem is nagyon lehetnék: félig ukrán vagyok.

- Beszél is ukránul?

- Igen. Oroszul is.

- Nem bevándorlózták még le?

- Nem. Én már Budapesten születtem.

- Tartja a kapcsolatot az ukrán rokonokkal?

- Nagymamámékkal, persze. Voltam Ungváron most nyáron is. Nyugodtabb most a helyzet ott is, Kijevben is. Próbálok nem gondolni rá, hogy baj lehet.

- Ha végez a főiskolán, itthon képzeli el a jövőjét vagy sok fiatalhoz hasonlóan inkább külföldön?

- Szeretnék majd külföldön dolgozni, de nem egy másik országban, hanem hajón. Az jó lehetőség egy táncosnak.