Teljes létszámban kitelepült a Magyar Honvédség iraki missziója a múlt héten Erbilbe - tudta meg a Magyar Idők.




Az újság keddi cikke szerint az első kontingenst elsősorban a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövész zászlóaljából válogatták. A lap információi szerint összesen száztizenhat katona tevékenykedik majd Irakban a műveleti területen, és huszonhat áll Magyarországon készenlétben.

Az úgynevezett partnerképesség-építési, őrző-védő és csapatkísérő (Force Protection) feladatot száztíz fős állomány hajtja végre. Ez a gyakorlatban a kurd területeken a kiképzést támogató erők biztonsági felügyeletét jelenti, magában foglalja az objektumok és a kiképző erők védelmét. A katonák továbbá az Erbiltől távolabb folyó kiképző bázisokon is feladatokat hajtanak végre, a magyar érdekeltségű olajkutak közelében. Hat katona a különböző szintű törzseknél lát el szolgálatot a bagdadi parancsnokságon, a többiek tevékenységét is segítve.

A kurdisztáni misszióról még április 14-i ülésén döntött az Országgyűlés - emlékeztet az újság. A parlamenti határozat szerint Magyarország legfeljebb 150 katonát küld az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépéshez az iraki Erbilben található kiképző központba. Az iraki helyszínen egy századnyi katona teljesíthet majd szolgálatot, hat magyar tiszt a vezetési pontokon tevékenykedik. A misszió költségvetése mintegy 20 milliárd forint. A magyar katonák mandátuma 2017. december 31-ig szól, de ez újabb parlamenti döntéssel meghosszabbítható.

(MTI)