A kormányszóvivő alaptalan és rosszindulatú spekulációnak nevezte azokat a feltételezéseket, hogy tűzparancs lépne érvénybe a déli határon. Kovács Zoltán a Magyar Hírlapnak adott interjúban azt mondta, hogy a szerb határszakaszon épülő, 175 kilométer hosszú kerítés szerintük minden hatályos uniós és hazai jogszabálynak megfelel majd.



Tűzparancs nélkül nem sokat ér

Törvénymódosításra sincs szükség, sokkal inkább a betartás eszközeit kell tisztázni. A lényeg, hogy a humanitárius és egyéb szempontok mellett először az illegális határátlépéseknek lehessen gátat szabni, az intézkedés "csupán" ennyit céloz – mondta a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán elismerte, hogy a határzár nem szünteti meg a problémát, ahhoz közös fellépés szükséges, de úgy fogalmazott: a helyzet kezelésére "nem volt más választásunk". Magyarról magyarra fordítva: a kialakult helyzet orvoslása helyett csak kampány a díszkerítés, ugyanúgy a hazai közvéleménynek szól, mint a Rogán-szomszéd plakáthadjárata.

A lapnak a kormányszóvivő elmondta azt is: valóban születtek kemény válaszok a szerb vezetők részéről, ám a belügyminiszterek és az érintett hatóságok szintjén folyamatos az egyeztetés, a magyar illetékesek pedig részletesen elmagyarázták a döntés okait. Ugyanakkor a július elejei szerb-magyar kormányzati csúcson biztosan megtárgyalják a részleteket – tette hozzá.

(MTI - Magyar Hírlap nyomán)