Ugrás a cikkhez
Reklám

Békésen élvezi az öregecskedést az SZDSZ valamennyi fő antimagyarja...

Kis János, a párt első elnöke tökéletesen eltűnt a közéletből, egyébként pedig már a kilencvenes évek eleje óta a CEU oktatója.

Tölgyessy Péter is felhagyott a politikával, méghozzá 2006-ban, ezután a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének lett a munkatársa. Tölgyessy sajnos tanít is, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Intézetének vendégoktatója.

Pető Iván is sok időt tölt azokkal a könyvekkel, amelyeket aktív időszakában nem volt ideje elolvasni.

Magyar Bálint nyugdíjba vonult, de azért aktív: a Pénzügykutató Intézet munkatársa, emellett kelet-európai országok oktatási minisztériumaiban alkalmi jelleggel szaktanácsadó.

Kuncze Gábor ideje nagy részét olvasással, lakossági fórumokon való szereplésekkel és baráti összejöveteleken való részvételével tölti, valamint a híreket is folyamatosan figyeli.

Kóka János 2010 után - ahogy fogalmazott - visszatért oda, ahonnan érkezett, a vállalkozás és innováció világába, és ez eddigi pályafutása „egyik legizgalmasabb feladata”. Nem tervezi visszatérését a közéletbe, így azt sem tudja elképzelni, hogy ismét egy párt színeiben politizáljon.

Fodor Gábor az egyetlen volt SZDSZ-elnök, aki ma is aktív politikus.

Retkes Attila volt a párt utolsó elnöke, így az ő nevéhez fűződik a legtöbb és legnagyobb kudarc. „Azon egyetlen év kivételével, amit az országos politikában töltöttem, zenei területen dolgozom, szerkesztőként és zeneszerzőként. Jelenleg is ezzel foglalkozom”- mondta Retkes Attila az ATV-nek.

(HV nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából