Tavaly decemberben Szabó Lajos bácsi még büszkén mutatta az MTI fotósának a négy báránykáját, akik négyes ikrekként látták meg a napvilágot. Azóta aztán csak szomorúság érte a derecskei állattartó gazdát. Ötvenhárom év után már nem tenyészthetett semmit, mert tőle is elvették a földjét, pontosabban nem nyert egy morzsát sem. Fájó szívvel eladta a juhokat, aztán rá nem sokkal agyvérzést kapott, ágynak esett, és a múlt héten temették el - írja a Fullánk.com.




Amire a kisváros lakói sem számítottak: a Fidesz-szimpatizánsként elkönyvelt református lelkész, Varga Zoltánné, feltehetően a család javaslatára, el merte mondani, hogy Lajos bácsi az állatai elvesztésébe halt bele.

Ő maga is tüntetett korábban, s ott volt, amikor a környék országgyűlési képviselője, Vitányi István szembe nevette az őt védelemért felkereső gazdákat.

Természetesen így az ő lelkiismeretlensége is hozzájárulhatott Szabó Lajos halálához. Ám tudjuk, hogy ő is csak egy érzéketlen végrehajtója annak a rendszernek, ahol törvénnyel fosztják ki a gazdákat, és segítik némelyiküket a sír felé - írja az esetet hírül adó lap.