Ugrás a cikkhez
Reklám

Rig Lajos, a Jobbik jelöltje kapta a legtöbb szavazatot az adatok 99,13 százalékos feldolgozottsága alapján a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson, az eredmény azonban nem végleges, mert a különbség kisebb közte és a második helyen álló Fenyvesi Zoltán (Fidesz-KDNP) között, mint abban a szavazókörben leadott és később megszámlálandó voksok száma, ahová a külképviseleti voksokat várják.




Ebben a körzetben várhatóan csütörtökig számolják össze a szavazatokat, így addig várni kell az eredményre.

A Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán olvasható adatok szerint a 99,13 százalékos feldolgozottságnál Rig Lajos a szavazatok 35,27 százalékát szerezte meg. Fenyvesi Zoltánra a választópolgárok 34,38 százaléka szavazott. Pad Ferenc, az MSZP, a DK és a Magyar Szolidaritás Mozgalom közös jelöltje nem szólt bele a nagyok harcába: 26,27 százalékot kapott. Sallee Barbarának, az LMP jelöltjének 2,05 százalék jutott. A többi jelölt 1 százaléknál kevesebb szavazatot kapott.

A Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának adataiból az derült ki, hogy minden, a külképviseleti névjegyzékben szereplő választópolgár leadta voksát vasárnap. Ez azt jelenti, 8 külképviseletről 11 szavazatot várnak Magyarországra.

Tapolcai szavazókörből várható a végeredmény

A külképviseleteken és átjelentkezéssel szavazók voksainak összeszámlálására a tapolcai, 6-os számú szavazókört jelölték ki. A szavazókörben az ott lakcímmel rendelkezők a szavazóhelyiségben és a mozgóurnával 472-en szavaztak, ebbe keverik be hazaérkezésük után a 11 külképviseleti szavazatot, valamint az átjelentkezéssel, a lakóhelyüktől eltérő településen szavazók voksait. Előzetesen 53-an jelezték, hogy átjelentkezéssel kívánnak szavazni, de hogy közülük mennyien mentek el végül, az egyelőre nem tudható - tájékoztat az MTI.

Tapolcai választás - eredmények (99%-os feldolgozottság) | Create infographics

(Infografika: HVG)

Korábban írtuk:

99,13 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 10354 szavazat - 35,27%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 10093 szavazat - 34,38%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 7712 szavazat - 26,27%

98,27 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 10306 szavazat - 35,03%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 10004 szavazat - 34,27%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 7696 szavazat - 26,36%

97,41 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 10264 szavazat - 35,32%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 9933 szavazat - 34,19%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 7676 szavazat - 26,42%

95,68 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 10171 szavazat - 35,41%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 9776 szavazat - 34,03%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 7616 szavazat - 26,51%

92,24 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 9751 szavazat - 35,28%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 9327 szavazat - 33,74%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 7470 szavazat - 26,92%

85,34 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 9006 szavazat - 35,17%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 8664 szavazat - 33,84%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 6923 szavazat - 27,07%

81,03 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 8746 szavazat - 36,14%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 8188 szavazat - 33,83%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 6317 szavazat - 26,1%

72,41 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 7732 szavazat - 36,63%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 7080 szavazat - 33,54%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 5486 szavazat 25,99%

66,37 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 6972 szavazat - 36,84%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 6282 szavazat - 33,19%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 4946 szavazat 26,13%

59,48 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 6177 szavazat - 36,42%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 5731 szavazat - 33,79%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 4396 szavazat 25,92%

53,44 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 5609 szavazat - 36,78%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 5211 szavazat - 34,17%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 3842 szavazat 25,19%

45,68 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 4432 szavazat - 36,69%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 4302 szavazat - 35,61%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 2901 szavazat 24,01%

35,34 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 2736 szavazat - 34,64%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 2981 szavazat - 37,74%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 1889 szavazat 23,92%

28,44 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 1861 szavazat - 30,2%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 2467 szavazat - 40,03%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 1601 szavazat 25,98%

12,93 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 727 szavazat - 31,73%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 925 szavazat - 40,38%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 546 szavazat 23,83%

6,03 százalékos feldolgozottság:

Rig Lajos (Jobbik): 240 szavazat - 40,07%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 238 szavazat - 39,73%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 102 szavazat 17,03%

(Kuruc.info - valasztas.hu nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából