Ugrás a cikkhez
Reklám

A holokauszt™ sorstragédiájának feldolgozásához szükség van az őszinte emlékezésre, a saját múltunkkal való szembenézésre, csak ezáltal remélhetjük, hogy sikerül valamit jóvátennünk a szörnyűségekből - hajbókolt Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára (valójában zsinagógafelújításért felelős, de mint tudjuk, napjainkban ezt nevezik kiemelt társadalmi ügynek; lásd pl. itt, itt, itt, vagy éppen itt és itt.) vasárnap Hódmezővásárhelyen, miközben a soron következő milliárdokat jelentette be munkaadóinak.



A Miniszterelnökség "kiemelt társadalmi ügyekért" felelős helyettes államtitkára (csak az egyértelműség kedvéért: Latorcai középen áll)

A politikus A XX. századi népirtások Európában és a keresztény-zsidó együttélés színterei ma című tudományos konferencia zárónapján úgy folytatta: ami ezen is túlmutat, az a közösségvállalás az egykori és a mostani üldözöttekkel, "vannak ugyanis olyan bűnök, amelyeket csakis a jelenben és a jövőben lehet jóvátenni".

A "haláltáborokban" meggyilkoltakat nem támaszthatjuk föl, de kötelességünk a gyűlöletkeltés elutasítása, a kiállás az elesettekért, a megfélemlítettekért, az üldözöttekért, az aktív cselekvés – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A holokauszt™ nemcsak a magyar (!) zsidóság, hanem az egész magyar társadalom történelmének egyik legnagyobb tragédiája. Ébren kell tartani az emlékét, hogy a jövő nemzedékei a múlt ismeretében ne követhessék el ugyanazokat a szörnyűségeket, melyek egyszer már megtörténtek. A vészkorszak hiteles, kiegyensúlyozott bemutatásával is közelebb lehet jutni a Pilinszky János költő által megfogalmazott célhoz: "jóvátenni azt, ami megtörtént" - mondta fel ötösre a leckét Latorcai Csaba.

A kormány több milliárd forintot fordított a magyarországi holokauszt™ hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett emlékév projektjeire és további 1,8 milliárd forinttal segítette a civil szervezeteket könyvek, oktatási segédanyagok, filmek elkészítésében, kulturális rendezvények, megemlékezések szervezésében – dicsekedte el a lényeget a politikus.

A zsinagógafelújításokért felelős államtitkár hangsúlyozta: a zsidó kultúra és örökség megőrzése a kormány kifejezett szándéka, ezért 2015-ben is több kiemelt projektet támogat: 4,5 milliárd forintot biztosít az átfogó zsinagóga-rekonstrukciós programra a fővárosi Rumbach utcai zsinagóga és az Alma utcai szeretetotthon felújítására, a renoválás után szétdőlni készülő miskolci és a galambszaros szegedi zsinagóga állagmegóvási munkáira, a rabbiképző könyvtárának megmentésére.

A kormány foglalkozik a zsidó temetők "megmentésével" is (értsd: közpénzből újítja fel a sorstalanok által az enyészet gondjaira bízott temetőket - a szerk.). Ehhez jogi szempontból rendezni kell a temetők helyzetét és meg kell teremteni a munkálatok szervezeti kereteit is – közölte Latorcai Csaba.

A háromnapos tudományos tanácskozáson hazai és külföldi kutatók tartottak előadásokat a huszadik századi népirtásokról. A konferencia zárónyilatkozata szerint az esemény legfőbb tanulsága, hogy Európában sok nemzet hordoz magában jogos sérelmeket, de egyetlen nép fájdalma, egyetlen ember halála sem helyezhető a másik elé. Kivéve talán egyet - tesszük hozzá mi.

(Kuruc.info - MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- Ön szerint is kiemelt társadalmi ügy az ún. Sorsok Háza?

- Egy átlagos nap a gyarmaton: minisztereknek, ügyészségi, bírósági, belügyi és rendőrségi vezetőknek tartottak eligazítást a zsidók

- Helyettes államtitkár bizonygatta Jew Yorkban, hogy mennyire imádja a kormány a zsidókat

- A zsinagógafelújításokért felelős helyettes államtitkár több embert ismertetne meg a zsidó tanításokkal

- 2015 az ideinél is kóserebb lesz: a zsinagógafelújítások és a milliárdos programok mellé temetőrendezésre is százmilliókat kapnak

- Úgy tűnik, 2015 is holokamu-emlékév lesz (a narancsuralom kezdete óta mindegyik az): megint milliárdokból 'emlékeznek'

- A kormány szerint zsidó belügy a magyar közpénzen való marakodás - Már 5 milliárd fölött jár az ez évi zsinagógapénz



Friss hírek az elmúlt 24 órából