A Pesti Központi Kerületi Bíróságon (Budapest, V., kerület, Markó u 25.) a II. 284. sz. tárgyalóeremben 2015. február 9-én 8 óra 30 perces kezdettel kerül sor egy olyan pótmagánvádas büntetőeljárás várhatóan utolsó első fokú tárgyalására, amely során a 2006. szeptember 20-án történt rendőri erőszak miatt közel 8 év után két rendőr súlyos testi sértés vádjával ül a vádlottak padjára. A tárgyaláson perbeszédek és ítélethozatal várható.

A pótmagánvádat az a - dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője által képviselt - Dukán Dániel terjesztette elő, akit annak idején, 2006. szeptember 20-án hajnalban egyetemistaként a Blaha Lujza tér környékén civil ruhás rendőrök megtámadtak, brutálisan megvertek, azt állították róla, hogy rendőröket dobált, ennek következtében őt gyorsított eljárásban első fokon 2,5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, közel 40 napot töltött előzetes letartóztatásban. A másodfokú bíróság 2 évre enyhítette a büntetését és a végrehajtást felfüggesztette, és pártfogói felügyelet alá került.

A 2006. őszi elítélésekkel kapcsolatos, 2011-ben hozott semmisségi törvény jelentős részben Dániel esete miatt született, és ennek nyomán elítélését megsemmisítették.

A fiatalember azonban a mai napig nem kapott sem kártérítést, sem kártalanítást a meghurcolások miatt. Megverése, ártatlanul történt elítélése és fogva tartása miatti kárigényét bejelentette az Emberi Jogok Európai Bíróságán, a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal szemben, a Magyar Állammal és a Fővárosi Törvényszékkel szemben is, de az állami szervek az egyezség elől eddig elzárkóztak. Ez az ügy arra mutat rá, hogy a 2006-os rendőri erőszakkal kapcsolatos felelősségre vonási folyamatok még mindig nem záródtak le, még mindig vannak bűntetteikért meg nem büntetett rendőrök, illetve olyan áldozatok, akik az őket megillető jóvátételt még nem kapták meg.

A per eddig tárgyalásainak tudósításai dr. Gaudi-Nagy Tamás honlapján itt és itt találhatóak.