Simicska Lajos nem szólalt meg a Magyar Nemzetben, az eddigi nyilatkozatait szemlézték. egy publicisztikában viszont azt taglalják, vannak ellenszenves politikusok a Fideszben. (Ki hinné! Szinte nagyítóval kell keresni őket - a szerk.)

Akárcsak a HírTV pénteken, a szombati Magyar Nemzet is teljesen kívülállóként foglalkozik a tegnap kitört jobboldali médiaháborúval. A Botrány a reklámadó miatt című anyagban nem szólal meg Simicska Lajos, hanem a többi lapnak adott nyilatkozatait szemlézik.

Így felidézték, hogy mit mondott Simicska Lajos a reklámadóról, hogy Orbán Viktor szerinte csak lojális médiát akar. A semleges cikkből viszont hiányozk Simicska elhíresült kifejezése, mint ahogy arról sincs benne szó, hogy a Magyar Nemzetnek új vezetői vannak, miután az előzőek váratlanul felmondtak.




A hetedik oldalon viszont egy publicisztikában már azt taglalják, hogy minek köszönhető a Fidesz magabiztossága. Az írásban a pártot a Barcelonához hasonlítják: a csapatban zavar van és ezt még Messi zsenialitása sem tudja ellensúlyozni. Habár a Nemzet publicistája szerint a Fidesznek nincs alternatívája, "azonban a kormányzó pártnak nem szabad figyelmen kívül hagynia a társadalmi hangulat változását, amely a tüntetésekben markánsan megnyilvánul".

A Magyar Hírlap ugyan címlapon, de nem a vezető anyagban hozta a háború részleteit. A Nemet mondtak az ellenzékiségre Simicska Lajos médiacég-vezetői című hírösszeállítás természetesen azt taglalja, hogy a lapvezetés nemet mondott a 180 fokos fordulatra, amit Simicska elvárt tőlük.

A Népszava karikatúrát is közölt arról, hogy Simicska nekiment Orbánnak. A lap információi szerint a Simicska-médiabirodalom vezetőit előzetesen tájékoztatták arról, hogy tulajdonosuk nyilatkozik a Népszavának, mégis "lelkiismereti okokra" hivatkozva lemondtak pozíciójukról.

A Népszabadság is címlapon foglalkozott azzal, hogy Most már totális a háború Simicska és Orbán között.

(HVG nyomán)

Korábban írtuk: Lemondott a Simicska-médiabirodalom Fidesz-hű vezetése, Simicska: "Orbán egy geci, szarok rá, hogy mit gondol; "Bayer is geci, inkább adja meg a sok-sokmilliós tartozását!"