Ugrás a cikkhez
Reklám

Nyílt levél Pintérnek:

Tisztelt Belügyminiszter Úr!

2015. január 22-én Ács belterületén közúti ellenőrzés alá vonták Lakatos Bélát, a település polgármesterét. Sajtóhírekből értesülhetett az ország lakossága, hogy az ellenőrzés alá vont személy véleménye szerint – a rádióbeszélgetésekből hallotta – nem másért, mint cigány származása miatt állították meg. Állítása szerint a hivatalos személyek diszkriminatív viselkedésüket csak akkor változtatták meg, amikor tudomásukra jutott, hogy a város első emberével állnak szemben.



Lakatos Béla

Tudva azt, hogy a szolgálatot teljesítő, a Készenléti Rendőrség állományába tartozó rendőrök tisztában voltak azzal, hogy beszélgetésüket rögzítik, elég életszerűtlennek tűnik, hogy egy eljárás alá vont személy etnikai hovatartozását ilyen módon hangoztassák.

Olyan információk jutottak el hozzám mint Komárom-Esztergom megyei képviselőhöz, hogy Lakatos Béla állításával szemben a felvételeken semmi ilyen kijelentés nem hallható. Ennek ellenére, konfliktuskerülésre hivatkozva, ezeknek a tényeknek nincs jelentőségük.

Ennek az ügynek sajnos lehet az a következménye, hogy a rendőrök nem merik 100 százalékosan végezni a munkájukat, tartva attól, hogy az eljárás alá vont személy titulusa vagy származása miatt bajba kerülhetnek.

A „mundér becsülete”, az ártatlanul meghurcolt rendőrök védelme, valamint a közvélemény megnyugtatása érdekében kérem Belügyminiszter Urat, hogy a felvételt teljes egészében hozzák nyilvánosságra!

Üdvözlettel

Vágó Sebestyén, a Jobbik országgyűlési képviselője

A képviselő korábbi Facebook-bejegyzése az eset kapcsán:

Véleményem szerint attól függetlenül, hogy valaki cigány vagy nem cigány, polgármester, országgyűlési képviselő vagy gyári munkás, közúti ellenőrzés alá vonható, akár követett el szabálytalanságot, akár nem, és ha nem együttműködő, a rendőrnek minden esetben joga van erősítést kérni.



Vágó Sebestyén
Velem is megtörtént párszor, hogy megállítottak a rendőrök, de eszembe sem jutott, hogy a papírjaim átadásakor egyértelművé tegyem tisztségemet. Úgy gondolom, hogy egy közúti ellenőrzés során nem releváns információ a gépjárművezető foglalkozása.

Engem inkább az a viselkedés aggaszt, ami súrolja a hivatali visszaélés határát, mikor valaki egy igazoltatás során legfontosabbnak azt tartja, hogy a hivatalos személy tudjon választott tisztségéről. Ez sajnos valóban gyakori jelenség, és nem csak vidéken. Ha ráadásul amiatt, hogy valaki „rossz” embert állít meg, bajba is kerülhet, lehet az a következménye, hogy a rendőrök nem merik 100 százalékosan végezni a munkájukat, tartva attól, hogy ki ülhet a volánnál.

Lakatos Béla nekem mint szociális szakembernek is tudott újat mondani, mert eddig nem tudtam arról, hogy a szociális ellátások egyik fontos feladata az, hogy egy város kisebbségi lakói kifizethessék szabálysértési bírságaikat a település költségvetéséből. Ha a szabálysértési eljárás alá vontak - Ács polgármesterének állítása szerint - cigány származásuk miatt kerültek bajba, akkor a megoldás nem a csekkek átvállalása, hanem a megfelelő jogi lépések megtétele lett volna.

(Kuruc.info)

Korábban írtuk: Itt a legújabb hiszti: igazoltatták a polgármestert, mert audis cigány - pedig a lehető leghelyesebben jártak el a statisztikák alapján



Friss hírek az elmúlt 24 órából