Ugrás a cikkhez
Reklám

Megszüntette a bíróság a szabálysértési eljárást azzal a 15 emberrel szemben, aki tavasszal a Szabadság téren a "megszállás áldozatainak emlékműve" (persze nem a szovjet megszállásról van szó - a szerk.) ellen tiltakozva többszöri felszólításra sem hagyta el a területet - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtótitkársága csütörtökön.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság keddi végzésével megváltoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányságának szabálysértési határozatát, és mind a 15 emberrel szemben megszüntette a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indított eljárást.

A bíróság indoklása szerint az eljárás alá vont emberek előre bejelentették, hogy április 8. és május 31. között demonstrálni kívánnak a Szabadság téren, és a rendőrség tudomásul vette a bejelentett demonstrációt.

A tüntetés ideje alatt azonban a VIII. kerületi önkormányzat határozatával megtiltotta a területen való tartózkodást, de a határozatot nem kézbesítette az eljárás alá vont embereknek. A rendőrségnek tudomása volt a birtokvédelmi határozatról, ennek ellenére nem tájékoztatta a demonstráció szervezőit a birtokvédelmi eljárásról - írták.

Így az eljárás alá vont emberek tévedésben voltak a területen tartózkodásuk jogszerűségét illetően - írták. A végzés indoklása szerint a rendőrség jogszerűen intézkedett ugyan a helyszínen, de az eljárás alá vont emberek úgy tudták, hogy van engedélyük a demonstrációra.

Hozzátették, mivel a 15 eljárás alá vont ember közül egy nem jelent meg a tárgyaláson, egy másik pedig előzetes bejelentésének megfelelően nem vett részt a tárgyalás utolsó szakaszában, a végzés csak a többiek esetében jogerős.

"Civilek" (értsd: zsidók) január első napjaitól a helyszínen tiltakoztak a "német megszállás áldozatai emlékművének" felállítása ellen. Az október elején indult bírósági eljárásnak az volt a tárgya, hogy a demonstrálók április 29-én délután szabálysértést követtek-e el, amikor nem engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak, annak, hogy hagyják el az önkormányzat által építési területté nyilvánított helyet.

A "civilek" a tárgyaláson egyebek mellett azzal védekeztek, hogy nem voltak jól hallhatók és érthetők az V. kerületi jegyző szavai, amikor a rendőri intézkedés előtt a téren felolvasta a birtokvédelmi határozatot. Azt mondták, nem tudták eldönteni, hogy valóban a jegyző olvassa-e fel a határozatot, mert többszöri kérésükre sem volt hajlandó igazolni magát. Bezzeg amikor ezek a "civilek" voltak hatalmon, hasonló esetben már lőtték is ki a pribékjeik a tüntetők szemét...

(MTI nyomán)



Friss hírek az elmúlt 24 órából