A legapróbb szalmaszálba is belekapaszkodik a rendőrség, hogy a kocogó nő gyilkosának nyomára bukkanjon: egy nyomozó felkereste a siófoki "halottlátót", aki azt állította: túlvilági üzenete van az áldozat férjének - írja a Bors.

– Az ügy egyik vizsgálója felkereste azt a siófoki halottlátó asszonyt, aki azt állította, hogy a feleségem üzent nekem a halála után – mondta a lapnak az áldozat férje. Kardos Lajos szerint a "halottlátóval" folytatott beszélgetés nem vezetett előbbre. Az asszony kikötötte: csak abban az esetben hajlandó felfedni az "üzenetet", ha erre Kardos Lajostól írásbeli engedélyt kap.

– Mindennek, így az én türelmemnek is van határa. Egyébként sem hiszek az efféle tudományokban, és szeretném, ha csak olyanok jelentkeznének, akik valóban előbbre tudják lendíteni a nyomozást – tette hozzá a férfi.

Gyurik Krisztinát 2013. szeptember 25-én ölték meg. Az asszonyt lemeztelenítve találták meg, kezét, lábát összekötözték. A helyszínen két férfi DNS-mintáját rögzítették.

(Bors nyomán)