Internetadó nem lesz jövőre sem, a visszavonása már csak jogtechnikai kérdés, és a boltok vasárnapi nyitvatartása ügyében is konzultációra készül a kormány - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz frakcióülését követően kedden. A békemenetet firtató kérdésre azt mondta, hogy most béke van, ne meneteljünk.

Jövőre szerintem nem lesz internetadó - mondta Orbán Viktor, aki többszöri vosszakérdezés után is azt mondta, hogy ezt "levették napirendről", majd arra a kérdésre, hogy csak Rogán Antal adóplafonra vonatkozó módosítóját vonták vissza, és az eredeti tervezetet nem, szerinte "jogtechnikai kérdés" ennek végrehajtása.

Arra a kérdésre, hogy támogatja-e a boltok kötelező vasárnapi zárvatartását (amelyről a nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy a kormány nem támogatja), a miniszterelnök azt válaszolta, hogy összehívnak egy kereskedelempolitikai tanácskozást, ahol meg fogják hallgatni a szakszervezeteket, a boltosokat, és eldöntik majd a kérdést.

A devizahitelek forintosítására vonatkozó kérdésre pedig Orbán azt válaszolta, hogy Varga Mihály gazdasági miniszter készült egy előterjesztéssel, amelyet a szerdai kormányülésen fognak megtárgyalni, jelenleg még a forintosítás ütemezéséről folyik a vita.

Miután a frakcióülésről korábban távozó Lázár János azt mondta, hogy a "fair bank"-törvényről vitáznak a képviselők, Orbánt erről is kérdezték: azt válaszolta, hogy hosszú és rendkívül bonyolult jogszabály lesz, és részleteket későbbre ígért.

Arra a kérdésre, hogy az oktatás - így a gimnáziumok és a szakképzési rendszer átalakítása - napirenden volt-e, azt mondta, hogy a frakció megállapította, hogy ez lesz a mostani kormányzati ciklus legfontosabb programja. Orbán szerint elsősorban ezen múlik a versenyképességünk, de szerinte szakmai részletkérdések a frakcióülésen még nem kerültek elő. (A Klebelsberg Intézményfenntartótól több mint ötszát szakiskolát időközben a gazdasági minisztérium vett át, illetve olyan hírek szivárogtak ki, hogy a gimnáziumoknak szánt támogatási rendszert is átalakították, a felvételire jelentkezők sikerességét nézik majd, és így döntik el, melyik gimnázium marad talpon.)

Orbán a frakcióülést követően úgy nyilatkozott, hogy azt kell elsősorban megnézni, hogy a szakiskolák ne azokat az alapfokú ismereteket tanítsák, amelyeket már az általános iskolában meg kellett volna tanulni.

Arra a kérdésre, hogy a kormány az orosz érdekeltségű Déli Áramlat ügyében kész-e a politikáján változtatni, azt mondta, hogy Magyarország azt szeretné elérni, hogy ugyanazt megtehesse, mint Németország az Ukrajnát ugyancsak elkerülő Északi Áramlat ügyében. Ha lenne esély a megépülésére, akkor támogatnák a Nabucco vezetéket is (ebben nem orosz gáz jönne - a szerk.) - mondta.

Arra a kérdésre, hogy támogatja-e a békemenetet, nevetve azt mondta, hogy "most béke van, ne vonuljunk!" (Bayer a már idézett mai cikkében még azt írta: "Újra mondom, nyomatékosan: lesz Békemenet. Mert ami ma hazánkban folyik, az vérlázító és elviselhetetlen. A Fidesz vezetői az elsőt is ellenezték. Akkor is le akartak róla beszélni. Aztán lett, ami lett. És az én kedves barátaimról két dolog tudható teljes bizonyossággal. Az egyik, hogy előszeretettel veszik körül magukat komplett idiótákkal. A másik, hogy még életükben nem mérték fel jól és pontosan, hogy mikor van igazi veszély. Úgyhogy nyugodjon meg mindenki. Nemsokára hazaérek, és utána megszervezzük a dolgokat.")

(HVG nyomán)