A hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértését állapította meg, és 50 ezer forintos kárpótlást bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Kispesti Waldorf Iskolára, amiért elutasított egy leszbikus "szülők" által nevelt diákot.

Megbírságolta a Kispesti Waldorf Iskolát a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése miatt az Egyenlő Bánásmód Hatóság - közölte a Háttér Társaság.

Az ügy 2013 nyarán indult, amikor a 13 éves fiú szülei (sic!) eldöntötték, gyermeküknek új iskolát keresnek - idézték fel a történteket. A leendő osztálytanítóval folytatott beszélgetésen minden rendben zajlott, már a próbahétben is megállapodtak, amikor az anyuka jelezte, a gyermeket azonos nemű "bejegyzett élettársával" közösen neveli.



"Apa szoknyát visel"; "Két papám van, akik szeretnek"; "Tangonak két papája van - miért is ne?"; "Jeannak két anyukája van" - felvilágosultabb országokban már kezelésbe vették a gyerekeket

A tanárnő szóban ugyan nem jelzett semmit, másnap viszont egy e-mailben közölte, “családi állapotuk” miatt a gyermeket mégsem tudja az osztályba felvenni. Az anyuka (?) nem hagyta az esetet annyiban, az iskola vezetését ellátó Igazgatási Konferenciához fordult, hogy megtudja, egyetértenek-e a pedagógus döntésével. Miután a vezetőség közölte, a döntésben semmilyen kivetnivalót nem találnak, úgy döntött, eljárást indít az iskola ellen.

A panaszosok a Háttér Társaság nevű ratyivédő gittegylet segítségével fordultak az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. Az eljárás során az iskola azzal érvelt, hogy félreértés történt, nem az osztályban tanuló többi gyermek, hanem a panaszos érdekében volt szükség az elutasításra, mivel az osztályban számos atrocitás érte volna.

A hatóság viszont szégyenhatározatában leszögezte, hogy “az osztályközösségbe történő befogadást nem lehet megtagadni arra hivatkozással, hogy a gyermek a többségi társadalomtól eltérő családban él és emiatt a közösség őt nem fogadná el, illetve az adott pedagógus a kialakult konfliktus feloldására nem képes. Az oktatási intézménynek egyik feladata kell, hogy legyen a felügyeletére bízott gyermekek egymás iránti toleranciára nevelése (...) Az eljárás alá vont magatartásával éppen a sokszínűség el- és befogadása ellen hatott, amelyre nem szolgálhat mentségként az általa alkalmazott pedagógusnak a konfliktus kezelésére való alkalmatlansága” - tették hozzá.

Az oktatási és az egészségügyi intézményeket felkészületlenül éri ez a "családmodell"

“Az ügy túlmutat önmagán, egy rendszerszintű problémára hívja fel a figyelmet” - idézi a közlemény Dombos Tamást, a Háttér Társaság ügyvivőjét.

“Míg a politikusok arról vitatkozgatnak, jó lenne-e, ha egy gyermeket azonos nemű szülők nevelnek, ezek a családok mára már a társadalmi valóság részévé váltak. Az oktatási és az egészségügyi intézményeket ugyanakkor teljesen felkészületlenül éri ez a családmodell. Fontos lenne, hogy a jogszabályok is tiszta helyzetet teremtsenek, és elismerjék a családok sokszínűségét” - közölte.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozata ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs, az eljárás alá vont a bíróságon 30 napon belül kezdeményezheti a határozat felülvizsgálatát.

(HVG nyomán; kép: Nyugaton jobb Fb-oldal)

Kapcsolódó: Végre magyarul is olvashatjuk gyermekeinknek a buzi hercegekről szóló mesekönyvet