A "romákat érő diszkrimináció elleni küzdelem tapasztalatairól" rendeztek tanácskozást szerdán Budapesten a Roma Matrix elnevezésű európai program keretében, amelynek célja a "rasszista megnyilvánulásokkal szembeni fellépés".

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes köszöntő beszédében hangsúlyozta: a városvezetés hosszú távú célja "egy összetartóbb, élhetőbb, értékeire jobban vigyázó Budapest létrehozása, amelynek megteremtése romák és magyarok közös feladata és felelőssége".

Egy sor, "a roma közösséget támogató kezdeményezéssel" kapcsolatban kijelentette: elkötelezettek abban, hogy "a budapesti roma közösségnek a saját belső identitását megerősítő, értékalapú kulturális hátteret biztosítsanak".

Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke, a Roma Matrix partnerszervezete, a Roma Polgári Tömörülés vezetője beszédében nagyon fontos kérdésnek nevezete, hogy az elkövetkezendő 5-10 évben "milyen roma közösségi élet alakul ki, és milyen politikai, gazdasági megfontolások fogják vezérelni a politikai elitet és a roma vezetőket a kisebbséget érintő programok megvalósításában".

Matt Gladstone, az Egyesült Királyság Nemzeti Roma Hálózatának elnöke közölte, a Roma Matrix második konferenciáját tartják Budapesten. A program keretében 10 európai uniós tagállam 19 szervezete között jött létre partnerség, ennek célja, hogy a szervezetek "valóságos védelmi hálót biztosítsanak az európai roma lakosságnak" - tette hozzá.

Ann Hyde, a Roma Matrix egyik partnerszervezete, a Social Marketing Gateway képviselője elmondta: az európai program egy éve működik, és azt szeretnék elérni, hogy "a diszkrimináció csökkenjen, az integráció javuljon". Ennek érdekében kutatásokat végeznek, tanulmányokat adnak ki, valamint programokat, tréningeket, akciókat, kampányokat és tanácskozásokat is szerveznek.

Phil Brown, a salfordi egyetem képviseletében egy nemrég befejeződött kutatás néhány eredményéről számolt be: egyebek mellett megállapították, hogy a diszkriminációellenes törvények nem segítik elő a diszkimináció elleni harcot, valamint a kormányzati intézmények "gyakran együttműködnek a diszkriminálókkal".

A kutatás arra is rámutat - közölte -, hogy nagy az egyenlőtlenség a munkaerőpiacon a "romák és nem romák" között. A "romák" a feketepiacon sokat dolgoznak alacsony fizetésért, és "veszélyesebb munkákat is vállalnak".

A Roma Matrix (Mutual Action, Targeting Racsim, Intolerance and Xenophobia) programban Bulgária, Csehország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lengyelország, Románia, "Szlovákia", Spanyolország és az Egyesült Királyság partnerszervezetei vesznek részt. Ezekben az uniós tagállamokban él az Európában élősködő cigány lakosság 85 százaléka.

A program 2013 tavaszán indult, és 2015 március végén fejeződik be. Részben az Ön adójából, kedves olvasó.

(MTI nyomán)

Mai hír, egy az ezerből: "Fiúbűnözés": 76 éves asszonyt lökött a földre szatyráért a 13 éves nem hiába született

Friss: Olvasónk esete a "védelmi hálóra" szoruló eltérő kultúrával