Ugrás a cikkhez
Reklám

Kinevezte Orbán Viktor harmadik kormányának minisztereit a köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új, a gengszterváltás utáni tizedik kabinet.

Áder János államfő a Sándor-palotában reggel kilenckor megkezdődött kinevezési ünnepségen adta át megbízólevelét Semjén Zsolt tárca nélküli miniszternek, Pintér Sándor belügyminiszternek, Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek, Hende Csaba honvédelmi miniszternek, Trócsányi László igazságügyi miniszternek, Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszternek, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek és Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.



Azért a "földművelődésügyi miniszter" is árulkodik az MTI szakmai színvonaláról

A köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében nevezte ki az új kormány minisztereit pénteki hatállyal.

Az alaptörvény értelmében a minisztereket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, a kabinet a tárcavezetők kinevezésével alakul meg.



Újabb négyévnyi móka és kacagás

Orbán Viktor harmadik kormányának tagjai az Országgyűlés délelőtt 11-kor kezdődő, egyórásra tervezett plenáris ülésén esküt tesznek.

Orbán Viktort május 10-én választotta újra miniszterelnökké a parlament.

A Sándor-palotában tartott rövid rendezvényen, amelyen beszédek nem hangzottak el, családtagok és munkatársak vettek részt. Az új kormányt rövid műsorral köszöntötték, majd az elnöki hivatal koccintásra invitálta a jelenlévőket.

Frissítés: Orbán: "a népből, a néppel, a népért"

Elitekre szükség van, de elitista kormányra nincs. A kormánynak mindig, minden helyzetben a háromharmadot kell szolgálnia - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a parlamentben, mielőtt harmadik kormányának miniszterei letették az esküt.

Új kormányának tagjait bemutató beszédében a néppárti kormányzás mellett állást foglalva a kormányfő közölte, "ez több, mint a demokrácia szabályainak betartása", a néppárti kormányzás ugyanis a klasszikus lincolni gondolat alapján áll: "a népből, a néppel, a népért".

Orbán Viktor szerint ez a felfogás elutasítja az elitizmust. Az igazságos és versenyképes Magyarország megépítéséhez szükség van "kiemelkedő koponyákra, tekintélyes szakemberekre", de a kiemelkedő képesség, a magas iskola, az elismert szakértelem önmagában nem ad jogalapot az ország vezetésére. Elitekre szükségünk van, de elitista kormányra nincs - hangsúlyozta.

A kormánynak mindig, minden helyzetben a háromharmadot kell szolgálnia - mondta Orbán Viktor. Kiemelte: a győztesnek nem igaza van, hanem feladata, és minél nagyobb a felhatalmazás, annál nagyobb a feladat és a felelősség. Minél nagyobb a felelősség, annál nagyobb alázattal kell szolgálni az egész országot - rögzítette Orbán Viktor.

Kijelentette: a kormány az egész magyar nemzetet képviseli, hiszen nemcsak az anyaországi, hanem a Kárpát-medencében és azon kívül élő magyar emberektől is kapott felhatalmazást. Elvárható a kormány minden tagjától, hogy ezt a történelmi felelősséget vállalja, azaz bárkivel és bármivel szemben álljon ki a magyarokért, az egész magyar nemzetért - hangoztatta a kormányfő.

(MTI nyomán)



Friss hírek az elmúlt 24 órából