A napokban számoltunk be a Magyar Posta legsötétebb korszakáról, részletezve egy 100 milliós hűtlen vagyonkezelést a használtjármű-selejtezésekkel kapcsolatban. Azt is megírtuk, hogy a Posta volt MSZP-s felső vezetéséből a vezérigazgató, az ingatlangazdálkodási igazgató, és a gazdasági igazgató ellen tavaly vádemeléssel zárult a nyomozás a postaszékház-ügyben. A szállítási igazgatóság ellen pedig jelenleg van folyamatban nyomozás hűtlen vagyonkezelés vádjával.

A legfrissebb hír, hogy a napokban megvált az állami cég egy évtizedek óta ott tevékenykedő, legmagasabb beosztású szállítási vezetőjétől, Németh Emiltől.

A dolgozóknak azt mondták, hogy szétszedik a szállítást, és tanácsadóként maradhatott volna, de azt nem vállalta. Az ilyen kijelentések már ismertek a postások számára: így nem kell kimondani, hogy elbocsátották.

Érdekesség, hogy ez az igazgató a szocialista vezetés alatt támogatta a kis postahivatalok bezárását, majd a Fidesz kormányra kerülése idején ott tapsolt az első sorban, amikor újra megnyitották őket. Az MSZP által delegált vezetés alatt egy Pintér István nevű személy volt a szállítási igazgató - az ő beosztottja volt a most elbocsátott Németh Emil Soproni területi igazgatóként.

A fideszes váltást követően Németh Emil lett a szállítási főigazgató, vezérigazgató-helyettesi rangban, átvéve Pintér István helyét. Pintér István pedig Németh Emil beosztottjaként maradhatott tovább mint osztályvezető. Most egy lassan húsz éve álló, megdönthetetlennek látszó bástya omlott össze a szállítási igazgatóság várában.

A történés már csak azért is érdekes, mert állítólag Németh Emil a Fidesz embere.

Talán valami végre elkezdődött? A szállításon évtizedek óta nem volt lényeges személyi változás, csak bársonyszékes helycserék.
Kíváncsian várjuk a nyomozás eredményét, a postaszékház ügyben pedig az első tárgyalási napot.

(Munkatársunktól)