Máris megfogadták a jó tanácsot: Setét Jenő "orvosoltatná a helyzetet", fajtársai pedig a TASZ és a többi zsidó "jogvédő szervezet" segítségével - és persze az ő ötletükre és biztatásukra - már követelik is a "sérelemdíjat" - pert indítanak a törvényszék ellen:

Mennyi sérelemdíjat fizessen a rejtett erőforrásoknak a Szebb Jövőért-perben politikailag nem eléggé korrekt bírónő? - Voksolhat szavazásunkon a portál jobb oldalán!Korábban írtuk: Akár pert is indíthatnának a "roma kisebbséghez" tartozó személyek a Gyulai Törvényszék egy bírájának a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatására irányuló ügyben hozott ítélete miatt, amelynek indokolásában a "cigányságot egyértelműen sértő kitételek is szerepelnek" – véli "Magyar" György ügyvéd.

Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) szerint ugyanis akit "személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért". Erre akkor is lehetőség van, ha egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget illetnek súlyosan sértő vagy indokolatlanul bántó kifejezésekkel, és ebben az esetben az érintett közösség bármely tagja keresetet nyújthat be. A március 15-től hatályos Ptk. szerint ilyenkor a jogsértés tényén túl az esetleges további hátrány bekövetkeztét nem is kell bizonyítani.

Amint arról beszámoltunk, Mucsi Erika bírónő a verdiktben így fogalmaz: a "cigányság mint kategória nem elsődlegesen faji alapon értelmezhető, hanem az ekként jelzett életformát követő, faji hovatartozástól függetlenül a lakosságnak egy elkülönült, a többségi társadalom hagyományos értékeit és a már hivatkozott jogszabályok által is védett értékeket semmibe vevő csoportjaként, akik egy bizonyos munkakerülő életforma, a magántulajdont, együttélési normákat nem tisztelő erkölcsi felfogás követői".

Mucsi Erika azt is megállapította: "nem elhallgatható tény viszont a cigány származásúaknak az elkövetői körben való viszonylag magas aránya. Ebből adódóan bár a cigányok és a bűnelkövetők köre nem azonos, ... az átfedések alapot adnak az anomáliák »cigánybűnözésként« való megfogalmazására".




"Mucsi Erika az ítélkezés során nem magánszemélyként, hanem hivatalos minőségében nyilatkozott, ezért nem ellene, hanem a bíróság ellen lehet pert indítani" – hangsúlyozta Magyar György. Egy ilyen eljárás az alapügytől teljesen függetlenül folyhatna, mert abban a "sértett közösség tagjai" félként nem szerepelhetnek. Emiatt rendes jogorvoslati eljárásban nem kaphatnak elégtételt, bár az egyesület feloszlatását célzó perben hozott döntés még nem jogerős, és másodfokon legalább az indokolást szinte bizonyosan módosítani fogják.

Magyar György hozzátette azonban, hogy a Ptk. szerint a jogsértés megtörténtétől számított harminc napon belül kell a keresetet benyújtani. Gyulán az ítélet március 24-én született, ezért úgy véli, a potenciális felperesek kifuthattak a határidőből. Jogértelmezés kérdése lehet ugyanakkor – fogalmazott –, hogy a harminc napot a verdikt szóbeli kihirdetésétől, illetve az írásba foglalt végleges szöveg kézbesítésétől kell-e számítani. Miután a "rasszista megnyilvánulásoktól sem mentes ítéletről" alig néhány napja számolt be a sajtó, az ügyvéd szerint felvetődhet az is, hogy a "roma közösséget ért sérelem" ténylegesen akkor következett be. Magyar György tehát úgy látja, hogy senki nem mehet biztosra, de egy próbát megérne a per kezdeményezése.




Nagyobb sikerrel kecsegtető lépésnek tartaná a zsidó ügyvéd, ha – akár ismeretlen tettes ellen – feljelentést tennének egyesülési joggal visszaélés, közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése miatt. Felvetődhet az is, hogy egy feloszlatott egyesület, a Magyar Gárda újjáélesztéséről lehet szó a Szebb Jövőért esetében. Aki annak vezetésében részt vesz, illetve a közbiztonság fenntartására irányuló tevékenységet szervez, bűncselekményt követ el. A tagokat ugyanezért szabálysértési eljárásban lehet felelősségre vonni.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Ptk. előkészítése során határozottan támadta azt a rendelkezést, amely lehetővé tette, hogy egy sértett közösség bármely tagja konkrét érintettség nélkül is sérelemdíjat követelhessen. Ezt a szólásszabadság indokolatlan korlátozásának tekintették, és tartanak attól, hogy a kollektív jogvédelem ilyen lehetősége a szubjektív sérelemérzet alapján történő perlés veszélyének tenné ki ezt az alapjogot – mondta Hegyi Szabolcs, a TASZ jogásza.

A gyulai esetről azonban a szervezet persze másként vélekedik, hiszen cigányokról van szó (az ő megfogalmazásukban: "egy bíró kapcsán – aki az állam képviseletében jár el – nem lehet szólásszabadságról beszélni, amikor ítéletet hirdet, nincs lehetősége saját véleményének kifejtésére, ezért a szólásszabadság korlátozása sem vetődhet fel"). Így a Ptk.-nak a TASZ álláspontja szerint általában valószínűleg alapjogot korlátozó rendelkezését egy hivatalos személy – tehát gyakorlatilag az állam – kisebbségeket sértő megnyilvánulása miatt akár alkalmazni is lehetne.

Hegyi Szabolcs úgy véli, talán szerencsés is lenne, ha a bíróságnak első alkalommal nem magánszemélyek vagy politikusok indokolatlanul bántó kijelentései miatt kellene eljárnia. Ebben az ügyben az egyébként vitatott szabályt ráadásul úgy alkalmazhatnák, hogy azzal nem sértenék meg a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos jogát – emelte ki a "jogvédő". A szervezet ezért vizsgálja a lehetőségét annak, hogy milyen további lépéseket lehet tenni, de döntés még nem született. Miután a határidő valóban sürget – és Hegyi szerint valószínűleg még nem járt le –, néhány napon belül kiderül, hogy a TASZ kíván-e élni valamilyen formában a Ptk. biztosította lehetőséggel.

(Nol korrigálva)

"Magyar" György a "magyar" ATV-ben:

Kapcsolódó: A Szebb Jövőért Egyesületet feloszlatni nem kívánó bírónőt készülnek meghurcolni a rajvédelem bajnokai