Győzött az igazság!

A mai napon meghozta ítéletét a Gyulai Törvényszék a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatására irányuló perben. A Békés Megyei Ügyészség által benyújtott a szervezetünk feloszlatására irányuló keresetet elutasította, mivel a felperes nem tudta megfelelő bizonyítékokkal alátámasztani a feloszlatás megalapozottságát. Továbbá 450 ezer forint alperesi perköltség megfizetésére kötelezte a Magyar Államot.

Dr. Mucsi Erika bírónő a hosszas és részletes indoklásában kifejtette, hogy szervezetünk tagjai, egyetlen esetben sem lépték át a törvényes kereteket.

A Szebb Jövőért Egyesület demonstratív jellegű a bűnözés visszaszorítását elősegítő felvonulásai, rendezvényei, a szervezet vezetőjének beszédei nem lépték át azt a határt, amivel törvényt sértettünk volna.

Továbbá kitért az egyesület tagjainak a településeken történő sétáira, amivel kapcsolatban kifejtette azok akkor is jogszerűek, ha bizonyos esetekben ezeknek a sétáknak a hatására egy adott településen elrettennek a bűnözők. Továbbá ezek a séták nem minősülnek tiltott polgárőr tevékenységnek.




Az ügyészség által beterjesztett és törvénytelennek gondolt magyarbánhegyesi, medgyesegyházi, ceglédi, várpalotai, kunhegyesi, (és még hosszasan lehetne sorolni) események, beszédek egyetlen esetben sem valósítottak meg törvénysértést.

Ezúton köszönöm meg az egyesület tagjainak a nevében is Dr Borbély Andrea ügyvédnő fáradhatatlan és áldozatos munkáját. Az ő tapasztalata, az ügyben tanúsított elhivatottsága, elszántsága nagymértékben hozzájárult a sikerhez.

Továbbá köszönet illeti minden tagtársamat. Az őáltaluk tanúsított fegyelmezett és következetes magatartás is nagymértékben részese a számunkra kedvező ítéletnek.

Ebben a cionista háttérhatalmi ellenszélben, mikor szinte kizárólag a támadási felületet keresik rajtunk, ez egy kiemelten fontos szempont.

Egy újabb győztes ütközeten túl, maradunk továbbra is a magyar haza szolgálatában.

Töretlen Hittel, Rendületlenül!

Azok a zászlók nem hullhatnak a porba, melyekre arany betűkkel van hímezve Az igazság mindenek felett!

László Attila

Szebb Jövőért Egyesület

elnök

Korábban írtuk:

- A Gyulai Törvényszéken folytatódik a Szebb Jövőért elleni hajsza

- Három éve tart a Szebb Jövőért Egyesület ellen indított politikai per