Elapadtak a nyomravezetői bejelentések, nem talál gazdára a tízmillió forintos vérdíj a bankrobbantó ügyben. A Blikk információi szerint az erre a célra létrehozott nyomozócsoport tagjai is kisebb energiával dolgoznak az ügyön, hiszen napi munkájuk saját területükön más elfoglaltságot is ad nekik.
A lap úgy tudja, hogy a helyszínen lefoglalt bűnjelek és a rögzített anyagmaradványok nem tartalmazzák az elkövető DNS-ét. A motoros profin hajtotta végre akcióját, és az ipari felhasználású TNT-vel működtetett pokolgép maradványain sem találtak értékelhető nyomokat.
Jelen pillanatban két dolog van a rendőrök kezében. Egy hajléktalan férfi vallomása, aki nem tudott személyleírást adni az őt elzavaró motorosról, mindössze a hangját ismerhetné fel, az arca ugyanis nem látszott a bukósisakos merénylőnek. A biztonsági kamera felvétele pedig mindössze a motor típusának beazonosítására és az elkövető alkatának meghatározására alkalmas, többre nem.
– Több biztonsági kamerafelvétel van a rendőrség birtokában, amiket a robbantással kapcsolatban foglaltunk le, de ezek mindössze arra lehetnek jók, hogy kiderüljön, merre ment a robbantó – mondta a lap rendőrségi forrása, aki hozzátette: korábbi bankok elleni kisebb támadást is vizsgálnak a robbantással kapcsolatban. Van, amelyikben csak egy felháborodott ügyfél viselkedése a vizsgálat tárgya, de egy ízben egy kirakat betörése miatt indult nyomozást is összevontak a robbantási üggyel. Ez idáig a titkosszolgálatok, a Terrorelhárítási Központ és a rendőrség összesen közel ezer embert ellenőrzött, akik vagy robbantással kapcsolatos szakértelmükkel, "szélsőséges megnyilvánulásaikkal", vagy csak az általuk vásárolt motorkerékpárral magára vonták a szakemberek figyelmét.
A nyomozás egyelőre holtponton van. Ha nem érkezik további információ, ha nem akad egy tanú, aki tudja, ki robbantott, feltehetőleg eredménytelenül zárul majd a kutatás az ismeretlen tettes ellen, és a krosszmotoros férfi megússza az esetet.
(Blikk nyomán)