Kövér László csütörtökön Egerben az MTI-nek kifejtette: a Jobbiknak egyelőre nem látszik komoly esélye arra, hogy felülmúlja a 2010-es eredményét, vagy megszorítsa a kormánypártokat. Mindenképpen fel kell hívni azonban a figyelmet arra - tette hozzá a házelnök -, hogy nemcsak a baloldal nem tud hiteles alternatívát felmutatni, hanem a Jobbik sem, mert olyan ígéreteket, fenyegetéseket fogalmaznak meg, amelyek - ha ezeket be is tudnák váltani - ártanának az országnak.

A házelnök szerint nem lehet differenciáltan külfölditőke-ellenes olyan párt, amely felelősen akar cselekedni Magyarországért, mert több millió ember maradna hirtelen munka nélkül, ha kivonulnának a külföldi befektetők. A bankokkal, bankárokkal szemben ugyanúgy nem lehet differenciáltan támadóan fellépni, mert a bankok finanszírozzák a magyar vállalkozókat, és ha a pénzintézeteket "a kelleténél és az ésszerűnél jobban megszorongatja a magyar politika, azzal a gazdaságon, a vállalkozókon keresztül saját magának okoz kárt" - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy mekkora véleménye szerint a kétharmados győzelem esélye, Kövér László úgy válaszolt: 2010-ben sem azzal foglalkozott, hogy meglesz-e ez az arány, és 2014-ben sem ezt gondolja a legfontosabbnak. Egy biztos többséggel, biztos támogatással rendelkező kormány tovább folytathatja megkezdett munkát, be tudja fejezni az elkezdett programokat, reformokat; minél nagyobb a támogatottság, annál erősebb a kormány, minél erősebb a kormány, annál erősebb lehet az ország - jelentette ki.

Z. Kárpát: A Fidesz vezetőitől nehezen fogadható el a Jobbik programját illető szakmai kritika

Vezető fideszes politikusok, így Orbán Viktor után Rogán Antal és Kövér László kommunikációjukban újabban azzal támadják a Jobbikot, hogy az kormányképtelen, programja megvalósulása pedig ártana az országnak - írja közleményében Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

Vajon a Jobbik mely programpontja árt az országnak? Amely napocskarajzolós közmunka helyett valódi, értékteremtő munkahelyet kíván létrehozni? Amely fel kívánja zárkóztatni a multiknál dolgozók bérét a nyugatiakhoz? Amely rákényszerítené az erőfölényükkel visszaélő, díjaikat egy év alatt több mint 40 százalékkal emelő bankokat, hogy az indokolatlan extraprofit helyett érjék be a tisztességes nyereséggel? Amely hazahívná a külföldre távozott félmillió gazdasági emigránst, hogy itthon teremtsenek értéket? - tette fel költői kérdéseit a nemzeti párt frakcióvezető-helyettese.

Annak a Fidesznek a vezetőitől nehezen fogadható el a Jobbik programját illető szakmai kritika, amely úgy költött el az államadósság törlesztésére 3000 milliárd forintnyi kötelező magán-nyugdíjpénztári vagyont, hogy az adósság mértéke ennek ellenére 4000 milliárd forinttal nőtt! - közölte Z. Kárpát.

(Kuruc.info - MTI nyomán)