A Jobbik "drámaian és mérhető módon" csökkentené a családok terheit - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten.

Z. Kárpát Dániel a sajtótájékoztatón kiemelte: egy átlagos magyar családot még mindig számos indokolatlan költség terhel, ezért a Jobbik kidolgozta "Kimondjuk, megoldjuk" című programját.

Ennek része például, hogy a 18 éven aluliak számára ingyenessé tennék a tömegközlekedést, miként az iskolatej- és iskolagyümölcs-ellátást, illetve teljes körűen az iskolai étkeztetést is.

A Jobbik továbbra is úgy véli, hogy az alapvető élelmiszerek áfakulcsát legalább 5 százalékra kellene csökkenteni. Emellett szükségesnek tartják, hogy a gyermekneveléshez szükség összes cikk áfáját első körben - a brüsszeli irányelvek szerinti - minimum 5 százalékos szintre vigyék le - mondta a politikus.

A Jobbik szerint tárgyalásokat lehetne kezdeményezni annak érdekében, hogy ezen termékek áfakulcsát akár 0 százalékra csökkentsék.

(MTI)