Minél előbb kezdjen el foglalkozni a magyarországi zsidó közösségek kéréseivel! – ezt követeli közleményében az egyik tekintélyes amerikai zsidó szervezet vezetője Orbán Viktortól. A szervezet szerint a kormány "nem foglalkozik a problémákkal", és az eddigi megbeszélések sem hoztak érdemi eredményt.

Közleményt adott ki az AJC amerikai zsidó szervezet a magyar kormány és a magyarországi zsidók közötti feszült viszony miatt. A szervezet vezetője azt írja, hogy a "magyar" zsidó közösségek távolmaradása a holokauszt-emlékév programjaitól "fájdalmas", azok az erőfeszítések pedig, amik "a magyar kormány történelem-újraírását" kísérik, "egyenesen traumatikusak".

Andrew Baker rabbi, az AJC vezetője szerint a Fidesz mostani viselkedése az ügyben annál is meglepőbb, mert korábban 2014-et a "holokausztról" való megemlékezés évének nyilvánította. A szervezet emlékeztet rá, hogy mik a kormány és a zsidók közötti vitás pontok, majd azt írják, hogy a magyar kormány eddig nem volt hajlandó változtatni egyiken sem, és a közös párbeszédek sem hoztak érdemi eredményeket.

Az AJC vezetője a közleményben arra buzdítja Orbán Viktort, hogy "késedelem nélkül" kezdjen el foglalkozni a "zsidó közösségek aggodalmaival".

"A holokauszt 70. évfordulója kiváló lehetőséget teremt rá, hogy a kormány nyíltan szembenézzen Magyarország múltjával és felelősségével" – írja a rabbi.

A szervezet emlékeztet arra, hogy Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége (annak ellenére ugye, hogy kiirtottuk őket - a szerk.), tagjaiban pedig "félelmet ébresztett" a Jobbik négy évvel ezelőtti választási sikere és "a Fidesz felől érkező populista üzenetek".

(Origó nyomán)