Megszületett a balliberális megállapodás: a közös lista első helyét Mesterházy Attila az MSZP elnöke foglalja el, egyben ő lett az összefogás miniszterelnök-jelöltje. Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője a második, mögöttük a harmadik helyen Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerepel.



Íme a fideszes "elszámoltatás" - sajnos - élő bizonyítékai

A negyedik helyen került fel a listára a volt SZDSZ-elnök, Fodor Gábor, a Liberálisok vezetője. Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke az ötödik pozíciót szerezte meg.

A közös lista első hatvan helyén összesen 9 Együtt-PM-es és 5 DK-s név szerepel. Két hely a "Magyar" Liberális Párt jelöltjeinek is jutott, a többi értelemszerűen az MSZP-é.

Az antimagyar pártok vezetői szerint ahhoz, hogy nyerjenek, hatvan listás helyre van szükségük - ezek tehát a befutó helyek a megállapodás alapján.

Századvég: a választók többsége nem szavazna egy Gyurcsányt szerepeltető baloldali listára

A Századvég Alapítvány országos felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka nem szavazna olyan közös baloldali listára, amelyen Gyurcsány Ferenc is szerepel.

A Századvég január 10 és 12 között végzett telefonos közvélemény-kutatást, ezer felnőtt megkérdezésével. A reprezentatív felmérés hibahatára 3,2 százalékpontos.

Eszerint a választók 64 százaléka egyértelműen hátrányosnak tartotta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció vezetőjének szerepeltetését a baloldali szövetség számára, azt mindössze 24 százalékuk ítélte előnyösek.

A megkérdezettek 64 százalékának véleménye szerint Gyurcsány Ferenc gyengíti a szerveződő baloldali együttműködést, 28 százalékuk pedig úgy látja, inkább erősíti. A baloldali választók körében ez az arány 50, illetve 48 - azaz minden második baloldali szerint a Demokratikus Koalíció elnöke inkább gyengíti, mint erősíti a formálódó szövetséget.

Frissítés: Jobbik: újra itt az MSZP-SZDSZ-koalíció

A Jobbik szerint a baloldali ellenzéki pártok együttműködése azt jelenti, hogy "a politikai holtak megpróbálkoznak a feltámadással". Erről Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője beszélt kedden Budapesten sajtótájékoztatón.




Úgy értékelte: a múlt liberális és szélsőbaloldali erői megpróbálnak visszatérni, "a politikai holtak megpróbálkoznak a feltámadással", és ennek a helyzetnek a legfőbb felelőse a Fidesz, amely "elfelejtette és elszabotálta" az elszámoltatást, holott 2010-ben ennek ígérete nélkül aligha szerzett volna kétharmadot.

Úgy fogalmazott: mindegyik csapat annyira tud futballozni, amennyire a másik hagyja neki.

Olyan embereket tettek a közös ellenzéki lista első helyeire, mint a Zuschlag-ügyben érintett Mesterházy, vagy az a Gyurcsány Ferenc, "aki még mindig kegyenc és nem fegyenc" - fogalmazott.

Apáti István szerint a Fidesznek az lehetett az érdeke, hogy a politika dzsungelében megtartsa a természetes ellenséget, de ez visszafelé is igaz, mert a baloldalt a leginkább az Orbán-ellenesség tartja össze.

Kijelentette, a baloldal képtelen a megújulásra, "odakozmált" arcokkal próbálnak kampányolni, az 1990-es évektől jellemző MSZP-SZDSZ-koalíció állt most össze.

Hangsúlyozta: a Jobbik kormányra kerülve nemcsak a szélsőbaloldaliakat számoltatja el, hanem a Fidesz politikusbűnözőit is.

(InfoRádió - MTI - HVG nyomán)

Kapcsolódó: A kérdés, melyre Mesterházy nem tudott válaszolni