Egy 74 éves magyar asszonyt továbbra is garázdasággal vádol a bíróság, az őt arcul vágó személyt viszont "nem sikerül" beazonosítani

A dr. Gaudi-Nagy Tamás által az ügyészség rendelkezésére bocsátott fényképfölvételek, rendőrségi tanúvallomás ellenére eddig nem sikerült beazonosítani a 74 éves Tisza Istvánnét súlyosan arcul vágó személyt, a magyar asszony ellen viszont folytatódik a per. Dr. Gaudi-Nagy Tamás kérte a bírót, hogy az elfogulatlanság megállapítása érdekében nyilatkozzon esetleges zsidó származásáról. Nyilatkozat nem történt, viszont a bírónő nyolc főre korlátozta a nyilvános tárgyaláson részt vevő hallgatóság számát.



Dr. Rózsa Mária bíró - nyolc főnyi hallgatóságot engedélyezett

Ritka és szokatlan jelenettel folytatódott csütörtökön reggel a 74 éves Tisza Istvánné ellen garázdaság vétsége miatt indított per tárgyalása: dr. Rózsa Mária bírónő a vádlott beleegyezése ellenére megtiltotta a kép- és hangfölvétel készítését, s úgymond a tárgyalás zavartalan menetének biztosítása érdekéken nyolc főre korlátozta a hallgatóság számát. Meg kell jegyezni, hogy a megjelent hallgatóság többnyire a perbe fogott idős asszony református egyházközösségének tagjai közül került ki, s a legutóbbi tárgyaláson egyáltalán nem zavarták a bíróság munkáját. Ifj. Hegedűs Loránt, a vádlott lelkésze úgy tizedikként lépett a terembe, s másokkal együtt a bírónő az ő kivezettetését is kilátásba helyezte, amely fenyegetését végül nem váltotta be... A bírónő kérdésünkre válaszolva elmondta: a bíróság, s személy szerint ő nem köteles megindokolni a hallgatóság létszámának korlátozását. Az ügyésznő megkérdezte, hogy őt nem tartja-e elfogultnak dr. Gaudi-Nagy...



A boldog bejutók - hely még volt a tárgyalóteremben

Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a vádlott védője a közjáték hatására elfogultsági indítványt jelentett be, mire a bírónő figyelmeztette, hogy az ügyvéd a bírósággal beszél. Gaudi-Nagy viszont azt közölte a bírónővel figyelmeztetőleg, hogy ő meg a védelemmel beszél. A tárgyalás elején dr. Gaudi-Nagy kérte a bírónőt, miután az idős asszonyt, a védencét vélhetően egy zsidó férfi ütötte arcul, az elfogultság egyértelmű kizárása végett nyilatkozzon az esetleges zsidó származásáról. Dr. Rózsa Mária bírónő válaszként közölte, hogy a Tisza Istvánné ellen garázdaság vádjával indított pernek semmi köze a bíróság és mások vallási hovatartozásához, ezért az indítványt elvetette.



Tisza Istvánné a "kiválasztott" ütése után

Az ügyészség jelen levő képviselője közölte, hogy a magyar asszonyt súlyosan arcul ütő személy nem azonosítható be, ezért a további nyomozást megszüntették, de a Tisza Istvánné elleni eljárást a férfi kilétének tisztázása nélkül is le lehet folytatni. Dr. Gaudi-Nagy erre kijelentette: ha az ügyészség valakit be akar azonosítani, akkor megteszi. Az ügyészség viszont ezt nem kívánja megtenni, mert előítéletes egy keresztény, nemzeti érzelmű állampolgárral szemben. Tisza Istvánné jogos védelmi helyzetbe került, csatoltuk a verekedő férfi fényképét is, de az ügyészség nem hajlandó földeríteni a kilétét, jelentette ki az ügyvéd, majd kérte, hogy ezért az egész ügyet helyezzék vissza a nyomozati szakaszba, folytassák a verekedő zsidó férfi keresését, már csak azért is, mert Tisza Istvánné az arcul csapása következtében súlyos zúzódásokat szenvedett, operációra szorul, mondta dr. Gaudi-Nagy.

Az ügyvéd a tárgyalás folyamán továbbra is kitartott azon álláspontja mellett, hogy a rendőrség által készített, majd a bíróságnak is eljuttatott fölvétel manipulált, mert érdekes módon csak azt nem lehet látni rajta, amit egyébként később az egyik rendőr tanú is megerősített: az ismeretlen férfi komoly ütést mért az idős asszony arcára. A védő ismét hangsúlyozta: a körülmények arra engednek következtetni, hogy magyar- és keresztényellenes koncepciós per tanúi lehetünk. A bírónő bejelentette, hogy a rendőrségi fölvételt szakértővel vizsgáltatják meg, amit egyébként a bíróság a védelem korábbi kérése ellenére eddig nem volt hajlandó elvégeztetni.



A személy, akit a hatóság nem képes fölkutatni
Az elsőként meghallgatott rendőrségi tanú megismételte korábbi vallomását, miszerint Tisza Istvánné zászlórúddal fejbe csapta az ügyészség által nem talált férfit, aki erre hátracsapva arcul vágta a vádlottat. Elmondása szerint az ütő férfit erre elhúzták a helyszínről, elvitték a rendőrök oldalra. A bírónő azon kérdésére, hogy miért nem állították elő a verekedő férfit, a rendőr azt válaszolta, hogy nem tudja, ez nem az ő feladata lett volna, mert neki vissza kellett állnia a sorfalba... Magyarán, a rendőr nem tudott választ adni arra, hogy miért hagyták futni a verekedő férfit. A tanú később, Gaudi-Nagy kérdéseire válaszolva korábbi állításaival többször is ellenmondásba keveredett.

A tárgyalás után a bíróság folyósólyán megtartott rögtönzött sajtótájékoztatón dr. Gaudi-Nagy Tamás megerősítette korábbi véleményét, miszerint a Tisza Istvánné elleni per kifejezetten magyarellenes koncepciós eljárás, amit az is bizonyít, hogy a hatóság nem hajlandó beazonosítani és bíróság elé állítani azt a zsidót, aki a védencét brutális módon megütötte. Az ügyvéd hangsúlyozta: a bírónő nem tett eleget azon indítványának, hogy vizsgálják meg a rendőrségi fölvételt, amelyen mindent lehet látni, csak azt nem, hogy a zsidó, vagy a vádlott ütött volna. A védő elfogultság miatt a bírónővel szemben kizárási indítványt nyújtott be a bíróság elnökének. A verekedő zsidót a hatóság kerítse kézre és vonja felelősségre, már csak azért is, mert az egyik rendőrtanú is megerősítette, hogy az ő szeme előtt ütötték arcul az idős asszonyt! - mondta az ügyvéd.



Ifj. Hegedűs Loránt, Tisza Istvánné és dr. Gaudi-Nagy Tamás a bíróság folyosóján

Ifj. Hegedűs Loránt református lelkész, a perbe fogott magyar asszony papja a sajtótájékoztatón elmondta: ez a per is bizonyítja, hogy fenntarthatatlanná vált az a rendszer, amely magyarságunkat és hitünket fojtogatja. A bírónő a tárgyalás legelején olyan hangulatot teremtett, amellyel egyértelműsítette, hogy kizárólag az ő prekoncepcióinak adnak teret, jelentette ki a lelkész, majd arra kérte a magyarokat, hogy a 2014. február 6-ra elnapolt tárgyaláson minél többen legyenek ott rokonszenvező hallgatóságként, legyen tele a folyosó is magyarokkal, s lássuk meg, meddig merészkedik el az eljáró bírónő, mondta ifj. Hegedűs Loránt.

Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője Tisza Istvánné perének korábbi, tehát a mait megelőző tárgyalásán a tudósító jelenlétében arra kérte dr. Rózsa Mária bírónőt, hogy a következő tárgyalást folytassa le egy nagyobb teremben, mert a vádlott református egyházközösségének tagjai közül már akkor is sokan a folyosón voltak kénytelenek várakozni. A tisztelt bírónő az országgyűlési képviselő kérését úgy "teljesítette", hogy még kevesebb, mindössze nyolc hallgató számára engedélyezte a tárgyalóteremben való jelenlétet... Megismételjük: a korábbi tárgyalás folyamán a közönség részéről senki nem zavarta meg a bíróság munkáját.

Nagy György budapesti lakos, a tárgyalóteremből a bírónő döntése alapján kívül maradt érdeklődő polgár az ügyben írásos panaszt terjesztett elő dr. Ribai Csillának, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökének. A panaszos hangsúlyozza: a tárgyalóteremben szemlátomást volt még üres hely, a bírónő ennek ellenére a hallgatóság létszámát nyolc főre limitálta, majd arról sem tájékoztatta a kívül maradtakat, hogy döntését milyen okból hozta meg. Nagy György megemlíti még, hogy ez a per az egész magyar társadalmat érintő politikai jelleggel bír, ezért a tárgyalásról való kirekesztését, és másokét is, kifejezetten antidemokratikus lépésnek tartja.

Tisza Istvánné perének tárgyalása folytatódik 2014. február 6-án, 13 órakor a Pesti Központi Kerületi Bíróság Markó utca 25. szám alatti épületének III. emelet 390-es tárgyalótermében.

Hering József - Kuruc.info

Frissítés: videó a sajtótájékoztatóról - a "kérdéses származású" bírónő fegyelmi eljárást akar indítani Gaudi ellen:

(66 másodperc)