Gazsó L. Ferencet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartalom-előállításért felelős vezérigazgató-helyettesét választotta egyhangúlag a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma az MTI új vezérigazgatójának szerdán, november 14-ei hatállyal - közölte Balogh László, a testület elnöke.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Gazsó L. Ferencet és Toót-Holló Tamást, az MTVA hírigazgatójának hírügynökségi területért felelős helyettesét jelölte a második fordulóban a posztra.

A kuratóriumnak azért kellett új vezérigazgatót választania, mert Galambos István, az MTI vezérigazgatója az MTVA nemzetközi és társadalmi kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként folytatja pályafutását.

Gazsó L. Ferenc 1976 óta újságíró. Dolgozott a Magyar Távirati Irodánál, a Magyar Ifjúságnál, a Magyar Hírlapnál és a Képes 7-nél munkatársként, majd 1992 és 1995 között a Mai Nap főszerkesztője és a Mai Nap Kiadó Rt. vezérigazgatója volt.

1996 és 1998, illetve 2006 és 2008 között a Magyar Hírlap főszerkesztője volt. 1999-2004-ben az Üzleti 7 főszerkesztőjeként, 2005-2006-ban a Magyar Televízió archívumának igazgatójaként tevékenykedett. 2010 decemberében a Magyar Rádió Kossuth adójának intendánsa lett, 2011 tavaszától ezzel párhuzamosan az MTVA közéleti főszerkesztőjeként is dolgozott.

2011 év vége óta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartalom-előállításért felelős vezérigazgató-helyettese.

(MTI)