Az alábbi felhívás olvasható a Kishantos.hu-n:

Kedves Barátaink, Támogatóink, Szövetségeseink!

Mint tudjátok, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságának 452 hektárnyi területére október 31-én lejár a bérleti szerződése – a „pályázaton” pedig „nem nyert”…

Tegnap megkaptuk a „végítéletet” - a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Fejér megyei képviselői levélben jelezték, hogy 2013. november 4-én – ezen a gyászos emlékű napon – 9.00 órára jönnek átvenni a területeket Kishantostól.

Ezért most mindenkit arra kérünk, hogy - aki teheti - legyen velünk ezen a napon, legyen tanúja az eseményeknek, és jelenlétével jelezze támogatását Kishantos ügyének!

Szövetségeseinkkel úgy döntöttünk, hogy bárhogy is alakul a hivatalos „átadás-átvétel” folyamata – ezt a napot felszabadítva a gyászos emlékektől, és a jelenlegi helyzet tragédiájától – nem a búcsúzásnak, a lemondásnak szenteljük, hanem valami nemes, tiszta és erőt sugárzó mozgalom elindítására mindazokért az értékekért, melyeket Kishantos képvisel, és a jövőben is képviselni fog a fenntarthatóság, a demokrácia, a kultúra, az oktatás és a helyi közösségek érdekében. Meggyőződésünk ugyanis, hogy ezek alapvetően határozzák meg országunk és népünk jelenét és jövőjét – az esélyt a fennmaradásra, az élhető életre.

Kishantos ügye fordulópont Magyarország életében. Ha hagyjuk, hogy egyetlen tollvonással „törvényesnek” látszó keretek közt eltöröljenek egy ilyen – a közösségért dolgozó központot, akkor bármi megtörténhet bárkivel Magyarországon…

Ezért tehát szeretettel várunk mindenkit, akinek fontos Kishantos ügye, akinek fontos Magyarország ügye.

Kishantos, 2013. október 31.

Ács Sándorné
ügyvezető