Mészáros István, az Új Magyar Gárda főkapitánya szeptemberben kitüntetést kapott közösségért végzett áldozatos munkájáért. Az Alfahír információi szerint a Bács-Kiskun megyei közgyűlés október 8-i rendkívüli zárt ülésén Mészárost megfosztották a díjtól.

Nem Szaniszló Ferenc az egyetlen, aki tévedésből kapott állami, esetünkben megyei kitüntetést az idén. Mészáros Istvánt – két másik jelölttel együtt – a Jobbik terjesztette fel 2013 augusztusában a Bács-Kiskun Megye Közszolgálatáért díjra.

Az indoklás szerint Mészáros több éve kimagasló közszolgálati munkát végez mind a megye, mind Magyarország érdekében. Az általa irányított civil szerveződés ezerfős létszámmal küzdött vállvetve a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem és a polgári védelem erőivel többek között a 2010-es, 2012-es és 2013-as árvizek idején, a tavaszi hófúváskor és a vörösiszap-katasztrófa után.



Gárdisták a gátakon

A gárdisták továbbá oroszlánrészt vállaltak a katasztrófa sújtotta területek és a kiszolgáltatott tanyasi, kistelepülési családok vagyonmegőrzésében, munkájukat pedig a kezdetektől fogva anyagi ellenszolgáltatás és költségtérítés igénye nélkül végzik – olvasható az Alfahír birtokába dokumentumban.

Volt, nincs kitüntetés

Az augusztusi felterjesztésekről – egy civil delegáltakból álló kuratórium előzetes jóváhagyása után – szeptember 27-én a Bács-Kiskun megyei közgyűlés döntött. A képviselők egyhangúlag fogadták el a jelöltek névsorát az október végi díjátadóra, mígnem néhány napja furcsa dolog történt.

Október 8-án a sajtó kizárásával rendkívüli közgyűlést hívtak össze, ahol Bányai Gábor fideszes közgyűlési elnök kezdeményezésére a kitüntetés visszavonásáról határoztak. A lap az esettel kapcsolatban megkereste Szűcs Imrét, a megyei közgyűlés jobbikos frakcióvezetőjét, aki elmondta, a díj visszavonására egy közel két évtizedes jogi kiskapu adott lehetőséget. Eszerint a díjra csak köztisztviselők, védelmi és rendészeti szervek alkalmazottai, valamint bírói és ügyészségi viszonyban állók jogosultak.

Szűcs azonban felülről jövő politikai nyomást sejt az akció mögött. Információi szerint a díj odaítélése után a Belügyminisztérium rapportra hívta a megyei fideszes vezetőket, ahol alapos fejmosásban volt részük a gárda főkapitányának kitüntetése miatt. A mondvacsinált formai kifogásokra és a kínos utójátékra, ahol több kormánypárti képviselő szemlesütve vett részt, elmondása szerint ezért volt szükség.

Bányai: Csőbe húztak



Bányai Gábor

A portál megkereste Bányai Gábort, hogy valóban volt-e politikai nyomás az ügyben. A megyei közgyűlés fideszes elnöke erre úgy válaszolt: nem volt politikai nyomás.

Bányai elmondta, a jobbikos politikusok a megyei közszolgálati díjra való felterjesztésekor nem jelezték, eltitkolták, hogy az Új Magyar Gárda főkapitányáról van szó. A képviselő szerint, mivel Mészáros – lévén nem köztisztviselő – formailag sem felel meg a díj feltételeinek.

Kérdésükre, hogy miért nem néztek jobban utána, kiket szavaznak meg, a fideszes politikus elárulta, az elmúlt három évben az összes jobbikos felterjesztett személyt megszavazták, ezért volt annyi bizalma, hogy nem jártak utána a jelöltnek.

Mészáros: Nem a kitüntetésért csináltuk

„Eddig sem a kitüntetésért csináltuk, és ezután sem azért fogjuk” – közölte maga a főkapitány. Mészáros István elmondta, ő sem a kitüntetés megítéléséről, sem annak visszavonásáról nem is tudhatna, hiszen még a hivatalos értesítés előtt visszavonták azt.



Mészáros István az Új Magyar Gárda élén

Mészáros hangsúlyozta, a díjra eddig sem sajátjaként tekintett, hanem elismeréseként mindannak a rengeteg közös munkának, amit bajtársaival együtt végeztek. Ellenpéldaként az idei bugaci Ősök Napja rendezvényt említette, ahol egy szürke marha szarvából faragott tülköt és egy köszönőlevelet vehetett át.

(Alfahír nyomán)