Hetvennégy éves magyar nőt ütött arcon 2012 májusában Dániel Péter egyik elvbarátja, akit a rendőrök futni hagytak, s helyette a megütött asszonyt hurcolták el a helyszínről, rabosították, majd a bíróság "megbotránkozást és riadalmat keltő, kihívóan közösségellenes garázdaság" bűncselekményének elkövetése miatt vádat emelt ellene. A Fővárosi Központi Kerületi Bíróságon lefolytatott mai tárgyaláson kiderült, hogy valaki manipulálta a térfigyelő-kamera fölvételét. A magyar asszonyt arcul ütő "liberális" kilétéről a rendőrség nem tud, és nem is kíván tudni. "Magyar" abszurd - 2013.



Tisza Istvánné

A Dániel Péter előadására igyekvő kopasz, életerős, fiatal férfinak nem tetszett a Horthy Miklós szobrának meggyalázását rosszalló tüntető magyarok bekiabálása, s ezért ököllel nagy erővel arcon vágta Tisza Istvánné 74 éves, fél évszázados emigrációból nemrégiben hazatért magyar asszonyt. A rendőrök nem vették észre a magyargyűlölő ütését. Az asszonyt viszont lefogták, míg a magyargyűlölőt futni hagyták, pedig az egyik fölvétel szerint az arca harminc centiméterre volt az övékétől. Később a rendőrök azt állították, hogy Tisza Istvánné ütötte meg zászlórúddal a férfit. Az asszonyt beszállították a Budapest VI. Kerületi Rendőrkapitányságra, rabosították, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédjét nem engedték be az épületbe. Tisza Istvánné, Horthy Miklós családtagja ötven esztendős hazátlanság után hazatért, hogy megízlelje a jelenlegi "magyar" valóságot. Hazajött, mert azt hitte, hogy hazája sorsáról itthon magyarok döntenek.

Gaudi-Nagy Tamás, az idős magyar asszony védője a tárgyalás megnyitása után azonnal indítványozta, hogy a bíróság szüntesse meg az eljárást, mert védence nem ütött meg senkit, a Tisza Istvánnét viszont valóban arcul ütő férfi továbbra is ismeretlen, s a hatóságok nem is kívánják kideríteni a kilétét, pontosabban az ügyben fölfüggesztették a nyomozást. Pedig a férfi a rendőrök szeme láttára ütött, ám mégsem igazoltatták, nem tartóztatták le, hanem szabadon távozhatott a helyszínről. Gaudi-Nagy hangsúlyozta, hogy az erőszakos cselekményt elkövető ismeretlen férfinak kellene a vádlottak padján ülnie és nem Tisza Istvánnénak.



Tisza Istvánné néhány nappal az arcon ütése után

A magyar állam nem hivatkozhat arra, hogy a vádlottat arcul ütő elkövető személye ismeretlen maradt, hiszen a magyar állam által működtetett rendőrség szeme láttára, orra előtt követte el a bűncselekményt, s a rendőrök a helyszínen több polgár kérésére még igazoltatni sem voltak hajlandók a verekedő férfit. A tárgyaláson a hallgatóság soraiban helyet foglalt ifj. Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője, ifj. Hegedűs Loránt, a megvádolt magyar asszony református lelkipásztora és a Szabadság téri Hazatérés Református Közösség számos tagja.

A bíróság kérdésére, hogy elismeri-e bűnösségét, az asszony határozott nemmel válaszolt, majd ezt mondta: miért nincs itt az a személy, aki engem szemen vágott? Egyáltalán ki az az ember? Engem rabosítottak, őt meg nem is igazoltatták a rendőrök. "Ami velem történt, az jó példája a kettős mércének, mert én magyar vagyok, ő meg zsidó", mondta a vádlott, Tisza Istvánné, amit a bírónő rögtön kifogásolt, mire Gaudi-Nagy Tamás megjegyezte, hogy a zsidó önmagában nem sértő kifejezés. "Az előadást tartó ember (Dániel Péter - H. J.) leöntötte festékkel a kormányzó úr szobrát, ezért a megjelenésével heves tiltakozást váltott ki az ellene tüntetőkből", jelentette ki az idős asszony, majd hozzátette: ő sosem vetemedne arra, hogy leöntse az ő Siratófalukat.

"Kiabáltam én is, mint a többi magyar, mire az épületbe tartó kopasz ember hátrafordult, és úgy arcul vágott, hogy leesett a szemüvegem. Többre nem emlékszem, mert annyira fájt a szemem", folytatta Tisza Istvánné, majd elmondta, hogy a rendőrök azonnal odaugrottak, a rendőrautóba cipelték, miközben a verekedőt hagyták elmenni. "Horthy Miklós családtagom volt, s ezért is kötelességemnek éreztem, hogy elmenjek tüntetni a kormányzó úr szobrát meggyalázó személy ellen, hogy megvédjem a családom és a magyarságom becsületét", hangsúlyozta a megvádolt asszony, akit a bíró ismét figyelmeztetett arra, hogy szavai nem képezik a per tárgyát.



Tisza Istvánné vádlott a bíróságon

Tisza Istvánné érdekességként elmondta, hogy a rendőrség állítása szerint az őt arcul ütő férfi is nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, miután az asszony állítólag egy kisméretű zászló rúdjával megsuhintotta a kopasz fejét. Csak mi tesszük föl a kérdést: ha ez így van, a rendőrség ilyen részletet is ismer, akkor azt miért nem tudja, hogy ki a verekedő férfi?... Arra viszont volt indíttatásuk a rend őreinek, hogy az amerikai-magyar kettős állampolgárságú asszonytól a rendőrségen ujjlenyomatot vegyenek, minden oldalról lefényképezzék és egyéb, a bűnözőknek kijáró megalázó eljárásban részesítsék.

A bíróság ezután elrendelte a helyszíni térfigyelő-kamerák megtekintését, amely után Gaudi-Nagy Tamás leszögezte: "ezeken a fölvételeken nem látható olyan jelenet, amelyen bárkinek a testét érintette volna a vádlott által tartott nemzeti zászló, ám igen aggályosnak tartom, hogy a fölvételek nem tartalmazzák az ismeretlen férfi által a hölgy arcára mért ütés jelenetét. Vajon ki manipulálta ezt a térfigyelő-kamerafölvételt?", tette föl a megválaszolandó kérdést a védő. A védelem később mutatja be azt az öt tanút, akik majd bizonyítják, hogy a vádlott nem ütötte meg Dániel Péter elvbarátját, jelentette ki Gaudi-Nagy, majd kérte a bíróságot: nyilatkoztassa meg a rendőrséget arról, hogy a megtekintett térfigyelő-kamerafölvétel megvágott, vagy vágatlan... Ha megvágott, akkor nyilatkozzanak, hogy ki, mikor és milyen célból tette. A védő ismét hangsúlyozta, hogy a vádhatóságnak kötelessége fölkutatni a koronatanúnak számító ismeretlen kopasz férfit. A rendőrség, ha akarja, könnyen megtalálhatja az erőszakos férfit, mert az ő kezükön is átment térfigyelő-kamerafölvételen, amelyen rövid ideig a teljes arca föltűnik.

A bíróság a Tisza Istvánné ellen indított per tárgyalását 2013. november 28-án reggel 8:30 órakor folytatja a Fővárosi Központi Kerületi Bíróság Markó utca 25. szám alatti épületében.

A tárgyalás berekesztése után Gaudi-Nagy Tamás és Tisza Istvánné a bíróság folyosóján rögtönzött sajtótájékoztatót tartott. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Jobbik országgyűlési képviselője elöljáróban kijelentette, hogy a Tisza Istvánné ellen indított eljárás mindenképpen koncepciós pernek számít egy olyan ember ellen, aki igyekszik megvédeni Horthy Miklós egykori kormányzó és vele együtt a magyarság becsületét.



Tisza Istvánné és Gaudi-Nagy Tamás sajtótájékoztatója

A védő hangsúlyozta, hogy az előkerült térfigyelő-kamerafölvételen semmi olyan nem látható, amely azt bizonyítaná, hogy a vádlott megüti ezt az ismeretlen zsidó embert. Az ügy koronatanúja ez az ismeretlen zsidó ember, ám az általunk beterjesztett fölvételen tökéletesen látszódik a zsidó ember arca. Mi följelentettük ezt az embert súlyos testi sértés kísérlete miatt, ám a rendőrség megszüntette az eljárást arra hivatkozva, hogy nem találják meg.



A "kopasz" és az egyik rendőr párbeszéde

Ez egyértelműen kettős mérce, amiképpen az is, hogy a férfit nem igazoltatták a helyszínen, miközben a védencemet azonnal igazoltatták és előállították, közel négy óráig fogva tartották és nem engedték be hozzá a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédnőjét, mondta Gaudi-Nagy, majd hozzáfűzte: követeljük annak a rendőrnek a meghallgatását is, aki harminc centiméterre áll a zsidó emberrel szemtől szembe, és beszélget vele. Az ügyészség álláspontja szerint nem tartozik az ügyre ennek a zsidó embernek a megtalálása, de mi azt mondjuk, hogy igenis ő a koronatanú, s meg kell találni, jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás.

Hering József - Kuruc.info

Korábban írtuk: Magyar asszonyt ütött Dániel fajtársa, mégis az áldozatot vonták eljárás alá - tárgyalás elnapolva