Ugrás a cikkhez
Reklám

A Wikileaks dokumentumai szerint valószínűsíthető, hogy Magyarország is vásárolt a kormányzati megfigyelésre használt kémprogramból.

A Citizen Lab kutatói még tavasszal észlelték azt a FinSpy és FinFisher néven is ismert szoftver nyomait Magyarországon. Akkor még csak annyit lehetett tudni: nálunk is vannak olyan irányító szerverek, melyek vezérlésével a szakemberek szerint a kormányok politikai ellenfeleiket is figyelik.




Az IT café azt írja: ez még önmagában nem jelent feltétlenül kormányzati felhasználást (bár szakértők állítása szerint az irányító szoftver telepítéséhez szolgáltatói közreműködés szükséges), de a gyanút tovább erősítheti egy szeptember elején ismertté vált dokumentum. A Wikileaks pedig szeptember 5-én hozott nyilvánosságra egy szerződést, amelyben piacként említi az országot a lehallgató-technológia gyártója és forgalmazója.

Ez nem jelent kevesebbet, mint hogy a magyar kormány is az amerikaihoz hasonló módon és mélységben kémkedhet a távközlési hálózatokon bárki – bűnözők, de akár civilek, ellenzékiek vagy újságírók után is az országban.

A kémprogram érdekessége, hogy a felhasználó számára Firefox böngészőnek tűnik.

(HVG - IT café nyomán)



Friss hírek az elmúlt 24 órából