Az idei Sziget fesztivál alatt a rendőrség eddig összesen 83 bűncselekményt regisztrált a Hajógyári-sziget területén – közölte az MTI-vel pénteken a BRFK III. kerületi rendőrkapitányságának vezetője.

Horváth Antal alezredes elmondta, hogy a bűncselekmények jelentős része lopás - zseblopás, alkalmi lopás -, illetve kifosztás volt. Hozzátette: elsősorban sátrakból lopnak, ugyanis a sértettek sokszor órákra őrizetlenül hagyják alkalmi szálláshelyeiket, holmijaikat. A sértettek jelentős hányada, 88 százaléka külföldi, közülük is kiemelkedik a holland állampolgárok aránya - közölte a kapitányságvezető.

Péntekig a fesztiválon 31 embert fogtak el, közülük 27-en kábítószerrel visszaélés - többségében fogyasztás - miatt kerültek rendőrkézre. Két nigériai és két szlovák állampolgárt őrizetbe is vettek. Előbbi kettőt kábítószer-terjesztés, az utóbbi kettőt lopás miatt.

A rendőrség eddig 384 gramm növényi származékot, illetve porállagú kábítószert, valamint 416 darab különféle tablettát és 98 pakett növényi származékot - feltehetően marihuánát - foglalt le. Az alezredes kiemelte, hogy a lefoglalt kábítószerek között a marihuána mellett van hasis, valamint ecstasy is, emellett folyamatban van az egyéb lefoglalt szerekről szóló szakértői vélemények beszerzése.

Horváth Antal hangsúlyozta: egyenruhás és civil ruhás állománnyal is jelen vannak a Szigeten. Szoros kapcsolatban állnak a rendezvényt biztosító biztonsági céggel, az áldozatvédelemmel, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, a bűnmegelőzéssel, illetve a külképviseletek munkatársaival.

A fesztiválon két brit rendőr is dolgozik, magyar kollégáik velük is folyamatosan tartják a kapcsolatot.

Frissítés: Adjunk még hozzá 8 drogost és egy tolvajt

Nyolc drogos fiatalt állítottak elő a rendőrök péntekre virradó éjjel a Sziget Fesztiválról.

Csütörtökön és pénteken hajnalban a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai nyolc olyan személyt állítottak elő, akiknél az ellenőrzések során kábítószergyanús anyagokat találtak.

Az előállítottak közül hat fő külföldi állampolgár. A drogosok mellett egy tolvajt is elfogtak: a 27 éves férfi a fesztiválon felállított északi campingben egy sátorból kísérelt meg ellopni különböző értékeket, azonban tetten érték.

(MTI - HavariaPress)

Ez pl. biztos nincs regisztrálva: A semmirekellő hollandok nekiestek a Hajógyári-sziget faállományának valami infantilis kedvencük előadása miatt