Elkezdődött a közmédia Fölszállott a páva című tehetségkutatójának selejtezője Budapesten, a Hagyományok Házában. A népzenei és néptáncos versenyre határon innen és túl több százan jelentkeztek. A fiatal tehetségek nyolc selejtezőn mutatkoznak először be és csak utána kezdődnek a televíziós elődöntök, melyeket a közmédia 2014 januárjától tűz műsorára. A tavalyi győztesek pedig a washingtoni Folklife Fesztiválra készülnek.

A népzenei és néptáncos tehetségkutatóra összesen 291 produkció jelentkezett határon innen és túl. A zsűri szerint az első verseny meghatározta a minőséget, és ez már a selejtezőkön is érződik.

Azok a fajta jelentkezők, akik nincsenek tisztába a saját értékeikkel azok nem jelentkeztek már. Az előző verseny ad egy mércét, hogy mindenki fölmérheti, hogy én ezt nem ütöm meg, inkább nem jelentkezem – mondta Sebő Ferenc, Kossuth-díjas énekes.

Kisfilmek is készülnek a versenyzőkről. A válogatóról 40 perces összeállítást forgatnak, amelyet a közmédia januárban, a Fölszállott a páva második sorozatának indításaként tűz majd műsorára.

Míg a második műsorra még csak a válogatják a fellépőket, addig a tavalyi győztesek már egy nagy nemzetközi seregszemlére készülnek. Jövő héten Washingtonban ugyanis Magyarország lesz a díszvendége a Folklife Fesztiválnak.

A washingtoni Folklife a világ egyik legnagyobb népzenei, néptáncos fesztiválja. Szervezői idén is csaknem egymillió látogatóra számítanak.

(Híradó)