Piszkavassal összeverte, és megtiltotta, hogy orvoshoz vigyék Krisztiánt (13), de az is előfordult, hogy felforrósított pénzérmét nyomott volna kisfia tenyerébe, hogy így tanítsa tiszteletre - ilyen módszerekkel kínozta gyermekét Szita Bence egyik gyilkosa, aki ellen a kaposvári járási ügyészség a napokban emelt vádat.




"K." Józsefnek így már nemcsak azért kell bűnhődnie, amiért élve elásott egy védtelen gyermeket, hanem saját családja sanyargatása miatt is.

- A férfi ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség - nyilatkozta dr. Egerváriné dr. Lucza Gyöngyi, a Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője, aki hozzátette: nem kezdeményezték, hogy a gyerekgyilkosságot és ezt az ügyet egyesítsék, így külön tárgyalást tűznek majd ki.

Kertész a Szita Bence-gyilkosság első tárgyalási napjain is azt bizonygatta, hogy soha egy ujjal sem nyúlt gyermekeihez és feleségéhez, így aztán elképzelése sincs, miért hozták ellene korábban a távoltartási határozatot.

A vádirat szerint azonban a szívtelen cigány többször kizárta családját a házból, hogy így álljon bosszút feleségén, Andreán, amiért eltávolodott tőle. Miután az asszony képtelen volt tovább tűrni K. József dühkitöré­seit, és beadta a válópert, halálosan megfenyegette őt. Kertész József tettestársa, Bogdán József is határozottan állította: a férfi még fizetett is volna azért, hogy "eltakarítsa útjából a nőt".

- Arra próbált rávenni, hogy félmillió forintért vagdossam össze a felesége arcát, vagy csináljak belőle prostituáltat. Rávágtam, hogy vállalom... Persze eszem ágában sem volt - bizonygatta Bogdán, amikor a bíró arról faggatta a gyerekgyilkosság első tárgyalási napján, hogyan ismerkedett meg későbbi cinkostársával.

(Blikk nyomán)