Újabb kegyetlen rablógyilkos szabadul a rácsok mögül abból a bandából, amely védtelen időseket támadott meg országszerte. R. Andrásnak mintegy két hét múlva telik le az a négy éve, amelyet ítélet nélkül a rácsok mögött töltött.

Most a jobb szélen ülő cigánybűnöző hagyhatja el a börtönt
– Az idősebb R. Elemér és társai ellen indult büntetőügyben az ötödrendű vádlott előzetes letartóztatása június 6-ig tart – erősítette meg a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya. A cigány, aki rokonságban áll a már kiszabadult bűntársaival, R. Elemérrel és R. Henrikkel, szintén Ároktőre térhet majd haza.
Teheti ezt azért, mert az ügyben menet közben bírót váltottak, és egy genetikai szakértői vélemény sem készült el időben, ezért elhúzódott az eljárás. Ezalatt viszont letelt az előzetes letartóztatásban maximálisan eltölthető négy év.
Bár az első csapat szabadulását követő botrány kirobbanása után pillanatok alatt elkészült a DNS-vizsgálat, a következő tárgyalást a bíróság csak július 2-re tudta kitűzni. Így R. András kiszabadulásáig már biztosan nem lesz ítélet, utána viszont, ha minden jól megy, már nem kell sokáig húzni az eljárást.
– A kiegészítő szakértői vélemény megérkezett a Fővárosi Törvényszékre, így a bizonyítási eljárás folytatásához szükséges iratok rendelkezésre állnak – közölte a Fővárosi Törvényszék. – Az ügyben eljáró bíró jelenleg több kiemelt jelentőségű ügyet tárgyal, amelyekben – a törvény által előírt eljárási határidőket betartva – már kitűzött tárgyalási napokat.
Az id. R. Elemér és társai ügyében a következő tárgyalás július 2-án lesz. Ezen a szakértő ismételt meghallgatását és a bizonyítási eljárás befejezését tervezik, ezután kerülhet sor a perbeszédekre és a határozathozatalra – ismertette a menetrendet a törvényszék sajtóosztálya.
A nagy port kavart ügyben eddig három vádlott szabadult – R. Elemér, M. István, valamint R. Henrik –, ők jelenleg Ároktőn vannak házi őrizetben. A hattagú bandából csak ketten, K. András és ifj. R. Elemér maradt a rácsok mögött.
(Blikk nyomán)