Kaszával öltek meg egy motorost a Bács-Kiskun megyei Helvécián. F. István régi ismerősét minden előzmény és szóváltás nélkül szúrta hasba, amikor az a háza elé ért motorkerékpárjával. Az áldozat a helyszínen meghalt. A hatvanöt éves gyanúsítottat őrizetbe vették, és emberölés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene.

Hazafelé tartott motorján a helyi 49 éves férfi, amikor régi ismerőse háza elé ért. A feltételezett elkövető, F. Ferenc éppen az utcán dolgozott, kezében a kaszával, melyet gyilkos fegyverként használt fel. Áldozatát hasba szúrta, a sértett a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Sok haragosa van a faluban a gyanúsítottnak, többen tartottak tőle, de nem gondolták, hogy képes akár embert is ölni.

„Ettől az embertől már korábban is sokan féltek, és reméljük, megkapja kellő büntetését” – mondta az egyik helybéli lakos.

A gyanúsítottat elfogták, és még késő éjszaka is folyt a helyszíni szemle, illetve az adatgyűjtés.

A férfi kihallgatásakor elismerte a bűncselekmény elkövetését, de arról még semmit sem tudni, mivel magyarázta tettét.

(szektATV)

Előzmény: Minden előzmény nélkül hasba döfte a kaszával ismerősét egy férfi Helvécián - azonnal meghalt a motoros