Töretlenül nő a világhálón böngészéssel töltött idő, s egyre hosszabban időzik az átlagos nethasználó mobil eszközökkel az internetre csatlakozva – főként egyéb módon kevéssé kitölthető idejében.
Évről évre nő Magyarországon a 18-49 évesek körében az internethasználattal töltött idő és egyre inkább a mobil eszközökre tevődik át a világhálón történő kommunikáció – ez derül ki a GfK Hungária Digital Connected Consumer felmérésének legfrissebb eredményeiből. Míg 2011-ben összesen 201, 2012-ben pedig 207 percet töltött az interneten egy átlagos nethasználó fiatal felnőtt, addig 2013 első negyedévében ez az érték már 209 perc, azaz közel három és fél óra.
Az asztali PC-k folyamatosan csökkenő szerepét e téren jól látható módon a mobil eszközök, a notebookok, mobiltelefonok és legújabban a táblagépek veszik át. Az okostelefonok térhódításával ugrásszerűen – a 2011-ben mért 3 százalékról 2013-ban már 23 percre – nőtt az interneten telefonon át eltöltött idő. A különböző hordozható számítógépek a legfrissebb adatok szerint a világhálón eltöltött összes időből 76 perccel részesül szemben a 2012. évi 71, és a 2011. évi mindössze 47 perccel.
Mobiltelefonon internetezéskor tízből négyen ha csak lehet, előnyben részesítik a wifi-kapcsolatot, további 21 százalékuk pedig túlnyomórészt wifin keresztül csatlakozik a netre.
Az adatok alapján a mobilinternetet használók jellemzően a más egyéb módon nehezen hasznosítható időt töltik ki mobileszközön való böngészéssel. Tízből hat válaszadó nyilatkozott úgy, hogy utazáskor, illetve várakozással töltött idejében használ mobileszközt. A megkérdezettek 57 százaléka akkor folyamodik a mobiltelefonja, vagy más mobileszköze használatához, ha nem akarja bekapcsolni a számítógépét, tízből négyen pedig akkor, ha sürgősen van szükségük valamilyen információra.
Ágyban fekve reggel és esti lefekvéskor az internetezők 44 százaléka böngészik az interneten ilyen készülékeken keresztül, 35 százalék az iskolában vagy munkahelyén tesz így. Érdekes, hogy a válaszadók 28 százaléka tévénézés közben, 23 százalék pedig otthoni tevékenységeinek végzése (főzés, pihenés) közepette netezik vezeték nélküli készülékén.
A mobileszközökön végzett tevékenységek sorában kiemelkedő szerepe van a térképalkalmazások használatának: minden harmadik nethasználó szokott ilyet betölteni. Jellemző a közösségi oldalak látogatása, fórumokra való visszajelzés, a mobiltelefonálást részben költséghatékonyan kiváltó chatelés, de az online telefonálók arányában is ugrásszerű növekedés következett be a 2012. évi 9 százalékról idén 23 százalékra.
(Híradó - GFK)
