Azonnali magyarázatot vár Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől a Fidesz-frakció arra, hogyan lehet szabadon két idős embereket bántalmazó sorozatgyilkos - közölte Varga István országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi bizottság tagja szerdai sajtótájékoztatóján, Orosházán.
A képviselő a Blikk április 22-i cikkére hivatkozva elmondta: R. Elemér és bűnbandája öregeket rabolt ki otthonukban, és kegyetlenül bántalmazta áldozatait, amibe ketten bele is haltak. Hozzátette: a Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a vádlottak előzetes letartóztatása áprilisban lejárt, miután a bíróság a szakértői vélemény késedelme miatt nem tudta idejében befejezni az ügyet. A büntetőper négy év alatt nem zárult le, a vádlottak jelenleg házi őrizetben vannak.
A rendkívül súlyos, életelleni bűncselekményeket elkövetők esetében az igazságszolgáltatásnak miért nem volt elegendő négy év arra, hogy megfelelő súlyú ítéletet hozzon? - tette fel a kérdést a Fidesz-frakció tagja.
"Álláspontunk szerint elég volt a bénázásból és a magyarázkodásból. Ha ilyen súlyú, élet elleni bűncselekményeket követnek el egy jogállamban, nevezetesen Magyarországon, akkor igenis vagy soron kívüliség elrendelésével, vagy az ügyek áthelyezésével, de a kérdést azonnal meg kell oldani, a tehetetlenséget be kell fejezni" - tette hozzá.
"Nem a büntetőeljárási törvény a rossz, az a példátlanul felháborító, hogy négy év alatt Budapesten egy ilyen ügyet nem lehetett befejezni" - mondta Varga István.
R. E. és társai ügyében Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke május 10-én átfogó vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Törvényszéken.
A törvényszéki rendszerszintű vizsgálatnak két hónap múlva várható eredménye - mondta Varga István.
Frissítés: Rétvári adott semmitmondó választ
A kormány kész minden törvénymódosításra, és "fokozottan vár és támogat" minden bírósági igazgatási intézkedést annak érdekében, hogy bírósági ügyek elhúzódása miatt ne lehessenek szabadlábon bűnelkövetők - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára. Rétvári Bence azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy szerdán azonnali magyarázatot várt a Fidesz-frakció Navracsics Tibortól, miként lehet szabadon két, idős embereket bántalmazó gyilkos.
Rétvári Bence azt mondta, hogy a parlament már több érdemi módosítást is elfogadott a büntetőperek gyorsítása érdekében, így lett volna az eljárás során jogi lehetőség az elhúzódás megakadályozására. Ugyanakkor szerinte további igazgatási vagy jogalkotási lépésre lesz szükség, ezért a javasolt intézkedésekről szóló jelentés május 29-én kerülhet a kabinet elé. Az államtitkár elmondta azt is, hogy korábban megkeresték az ügyészséget és a bíróságot az üggyel kapcsolatban levonható következtetések miatt.
A parlamenti államtitkár szerint az adott ügyben több jogalkalmazó szerv együttes késlekedése vezetett ahhoz, hogy a gyanúsítottak elhagyhatták a börtönt. Jól látható, hogy a Fővárosi Törvényszék túlterheltsége az egyik oka az előzetes letartóztatás megszüntetésének - tette hozzá.
Mint mondta, a százat is meghaladja azon büntetőügyek száma, amelyek már több mint három éve húzódnak a bíróságokon, és ezen ügyek közel fele a Fővárosi Törvényszéken zajlik.
Az ügyáthelyezés továbbra is az egyik megoldás az ilyen ügyek kezelésére, hiszen ha olyan vidéki bíróságokra kerülnek, ahol nincs tartós elhúzódás, akkor gyorsabban lezárulhatnak ezek az ügyek - mutatott rá.
Rétvári Bence szerint nem fogadható el, hogy az igazságszolgáltatás rendszere olyan embereket, akik részben maguk is elismerték bűnösségüket, szabadon engedjen, miközben több áldozatuk meghalt. Úgy vélte, teljesen érthető, ha egy ilyen büntetőbírósági eset a közvélemény számára sem elfogadható, ugyanakkor konkrét ügyekbe a kormánynak nincs beleszólása, de mindent megtesz a szabályozás korrigálása érdekében.
Az államtitkár elmondta, a kormány döntése értelmében bizottság vizsgálja azokat a lehetséges intézkedéseket, amelyeket meg lehet tenni a hasonló bírósági ügyek elhúzódásának megakadályozása érdekében. A szakértői szintű egyeztetések már zajlanak, a jövő héten a rendőrség, bíróságok és ügyészségek vezetőinek bevonásával tartanak megbeszéléseket.
A konkrét ügyről elmondta azt is, hogy mivel idős, és érdemi védekezésre képtelen emberekre törték rá az ajtót az elkövetők, fontos, hogy ne bújhassanak ki az igazságszolgáltatás alól. Nagy a veszélye, hogy akár el is rejtőznek, és így próbálják meghiúsítani a büntetőeljárást - tette hozzá a parlamenti államtitkár.
(MTI nyomán)