Ellepték Budapestet a hazai, az izraeli és az amerikai titkosszolgálat ügynökei. Mindenki a vasárnap kezdődő Zsidó Világkongresszus miatt "aggódik", nagy a készültség Budapesten, hiszen száz országból ötszáz "jelentős zsidó személyiség" tartózkodik majd Budapesten egy időben.

Ez a tény önmagában olyan magas biztonsági intézkedésekre kényszeríti a hatóságokat, mintha az amerikai elnök vagy a pápa látogatna ide.

– Hetek óta Budapesten tartózkodnak az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügy­nökei és az izraeli titkosszolgálat, a Moszad is elküldte az embereit – tájékoztatta az egyik bulvárlapot egy korábban a magyar titkosszolgálatnál dolgozó ügynök.

– Az információk gyűjtése az egyik legfontosabb feladat. Az ország összes rendőrségi besúgóját riasztják, akiknek minden, akár a legkisebb és ­a leg­banálisabb, a rendezvényhez kapcsolható adatról értesíteniük kell a hatóságokat. A katonai elhárításból, a nemzetbiztonsági szolgálatból, a terrorelhárításból, a rendőrségből és a titkosszolgálatokból egy operatív törzset alkotnak, amelyik folyamatosan cseréli a híreket a külföldi társszervekkel.

Minden a kongresszushoz köthető helyszínt átkutatnak töviről hegyire. A környéken lakó embereket is átvilágítják, ellenőrzik a hátterüket, előéletüket. Aki ellen a legapróbb gyanú felmerül, árgus szemmel figyelik, még ha ő maga nem is tud róla. Az adott eseményhez kapcsolódó útvonalakon azt is megvizsgálják, van-e például olyan utazási iroda vagy más cég, ami közel-keleti, arab kézben van, és azt átvilágítják. Nem bíznak semmit a véletlenre – tette hozzá az exügynök.

– A Zsidó Világkongresszus budapesti rendezvényével kapcsolatos rendőri intézkedéseket érthető okokból nem áll módunkban nyilvánosságra hozni – közölte a lappal az ORFK sajtóirodája.

– Emlékeztetünk rá, hogy 2013. július 31-én 24 óráig hatályban van az országos rendőrfőkapitány április elsején hozott intézkedése, amely Magyarország teljes közigazgatási területére fokozott ellenőrzést rendelt el. A rendőrség előtt nem ismert a rendezvényhez vagy az azon részt vevő személyekhez kötődő fenyegetés.

(Bors nyomán)