Izraelben és a nemzetközi zsidó szervezetek által kiadott éves összegezésekben, időszerű jelentésekben rendszeresen azzal riogatnak, hogy Magyarországon az egyre fokozódó antiszemitizmus miatt a zsidók már az utcára sem mernek kimenni. Most mégis azt olvassuk, hogy az izraeli fiatalok életének élményéhez vezető úton az első lépés itt, - a zsidógyűlölő - Magyarországon kezdődik.




Nem hittünk a szemünknek, amikor egyik kedves olvasónk Izraelből küldött egy ottani álláshirdető oldalra kitett fölhívást (üldözési mániások persze nehogy rákattintsanak, mert figyelni kezdi őket a Moszad - legalábbis ez a meggyőződés tükröződik vissza egy-egy mosolyfakasztó hozzászólásból; az álláshirdetések már csak ilyen veszélyes dolgok, a Moszadnak pedig más feladata sincs, mint annak a néhány tízezer olvasónk IP-címének a figyelése, bosszúból, amiért rá mernek kattintani egy hivatkozásra - a szerk.). A germán típusú, szőke, kék szemű ifjú hölgy és a dunai Lánchíd fölött - mai dátummal ellátva - egyértelműen magyarországi munkára toborzó héber szöveg olvasható: "Kivételes álláslehetőség magyarul beszélőknek külföldön". A fekete körben pedig ez áll: "Életetek élményéhez vezető úton az első lépés itt kezdődik". A kép baloldalán, a munkahelyre jelentkezők által kitöltendő kérdőív fölött: "Ha beszéltek magyarul, töltsétek ki a részleteket, s majd megkapjátok a külföldi munkavállalásra vonatkozó ajánlatot".

Mi csak egyet nem értünk ebben a hirdetésben: mi a francot keresnek itt, választják "az életük élményéhez vezető úton első lépésnek" az izraeli fiatalok azt az antiszemita Magyarországot, ahol a zsidók a Jobbiktól való félelmükben már az utcára sem mernek kimenni? Vagy valami egészen más húzódik meg a tömeges munkahelyajánlat mögött? Itt valaki, vagy valakik hazudnak: az álláshirdető cég (esetleg az izraeli titkosszolgálat...), vagy a magyarok fenemód antiszemitizmusát terjesztő nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek.

Hering J. - Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Izraelben budapesti lakóparkot hirdetnek - miközben állítólag egyre fokozódik az antiszemitizmus

- Tortával ünnepelt a felvásárlók nagykövete: 100%-os töltöttséggel érkeznek Judapestre a Jumbo Jetek Tel-Avivból