Jogállami keretek között működő rendőrség esetében elfogadhatatlan, megengedhetetlen és tűrhetetlen, hogy egy rendőri intézkedés így fejeződjön be - jelentette ki Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerdán Budapesten annak kapcsán, hogy hétfőn Izsákon a gyanú szerint két intézkedő rendőr olyan súlyosan bántalmazott egy gyanúsítottat, hogy az belehalt sérüléseibe.

Papp Károly elmondta, hogy hétfőn a Bács-Kiskun megyei Orgoványon 17.30 órakor szolgálatukat teljesítő rendőrök intézkedést kezdeményeztek egy 47 éves férfivel szemben motorosfűrész-lopás gyanúja miatt. Az izsáki rendőrőrsről 20.40-kor tettek jelentést, hogy az intézkedés alá vont személy elhunyt.

Az országos rendőrfőkapitány arra hivatkozva, hogy büntetőeljárás folyik az ügyben, a két időpont között történtekről nem adott tájékoztatást. Papp Károly a rendőrség teljes személyi állománya nevében részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak.

Az országos főkapitány elmondta, hogy kedden a két rendőr szolgálati viszonyát az elöljárói megszüntették. Indoklás nélkül felmentették az izsáki rendőrőrs parancsnokát és a kiskőrösi rendőrkapitányság vezetőjét is. Papp Károly vizsgálatot kezdeményezett annak kiderítésére, hogy esetleg más rendőri vezető is felelős lehet-e az ügyben. Mint elmondta: a rendőri intézkedés során az arányosság, szükségesség és fokozatosság elve nem érvényesült.

Az izsáki rendőrőrsön hétfő este életét vesztette egy román állampolgárságú férfi, akit egy kisebb lopás miatt vittek be. A gyanú szerint a férfit két rendőr brutálisan bántalmazta: testszerte ütötték, s összerugdosták fejét és mellkasát. Az éjszaka folyamán mentőt hívtak hozzá, többször is próbálták újraéleszteni, ez azonban nem sikerült. Az őt azonosító ember szerint a férfinak péppé volt verve az arca.

A megyei főügyészség sajtószóvivője az MTI-vel szerdán azt közölte, hogy a két rendőr a gyanú szerint az eljárás során súlyosan bántalmazta az áldozatot, és az belehalt a verésbe.

Gyugyi Csilla elmondta: a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség az ügyben kényszervallatás és halált okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást. A két gyanúsítottat kihallgatták és őrizetbe vették.

(MTI)