Amikor néhány nappal ezelőtt megírtuk, hogy vörös sírkövet kapott Thürmer barátja, egyes olvasóktól kaptunk hideget-meleget, mondván, miért "nem hagyjuk békében nyugodni", miért "gyalázzuk az emlékét", "miért kell belekeverni a politikát", és miért pont most.

Ez utóbbi egyébként ahhoz a fölöttébb megfontolt hozzászóláshoz hasonlít, ami a legutóbbi pápás cikkünk alatt született, hogy miért pont nagyhéten írunk arról, hogy Ferenc egyre több egyoldalú gesztust tesz a zsidóknak. Hát tehetünk mi arról, hogy most van pészah, most ír kedves levelet Krisztus gyilkosai szellemi-faji örököseinek, és tehettünk arról, hogy már a megválasztása napján levelet írt a Jézust kurva fattyának nevező "kiválasztottaknak", és nem pl. három hét múlva? Akkor adunk hírt valamiről, amikor az megtörténik, nem késleltetjük, és latolgatjuk, mikor kellene szólni róla, mint Kim Dzsongil vagy Sztálin halála esetében.

Akire egyébként a jelek szerint "Cipő" felnézett, hogy egy barátját idézzük, nem kicsit, nagyon. Ugyanis, mint az alábbi cikkből kiderül, szovjet himnuszt (!!!) rendelt a saját temetésére. Nem mi keverjük ide tehát a politikát, hanem ő maga, és azok, akik Thürmert hívták búcsúztatni.

Akik pedig amiatt hisztiznek, hogy miért kell ezeket megírni, azon gondolkodjanak el, hogy mi az igazi gyalázat: közzétenni egy hírt, ami megtörtént, tehát tény, és nem pletyka vagy rágalom (amúgy is ez egy hírportál dolga), vagy pedig a hazánkat megszálló és kifosztó, nők és kislányok ezreit megerőszakoló (a legtöbb méltatlankodó a hölgyek köréből került ki, gondoljanak ebbe bele jó alaposan az újabb agitálás helyett), talán legszentebb szabadságharcunkat vérbe fojtó, legjobb magyarjaink százait bitóra, az odvaikból ismét kiözönlő magyargyűlölő zsidókat pedig hatalomra juttató Szovjetunió himnuszát játszatni el azon a földön, mely közel fél évszázadig szenvedett tőle?

Mi a gyalázat, megírni az igazat, vagy hazug módon, a tények elhallgatásával segíteni egy olyan ember kultuszát, aki bemocskolta '41-45-öseink és '56-osaink emlékét? Mindenkinek hozzátartozik az életművéhez minden, amit tett vagy mondott, ha nem így lenne, be kellene tiltani a történelemkutatást is, vagy "ne mondjunk rosszat" Kádárról vagy Rákosiról, hiszen ők is meghaltak szegények.

Azzal a tévhittel egyébként, hogy "halottról jót vagy semmit", ideje leszámolni. Az eredetije ugyanis: "De mortuis nil nisi bene." Ez pedig nem azt jelenti, hogy "Halottakról jót vagy semmit", mert a "bene" jelentése "jól" (a 'jót' latin megfelelője "bonum" lenne). Halottakról tehát jól (értsd: az igazat) vagy semmit, mert a halott nem tudja magát megvédeni a hamis vádakkal szemben. A tényeket viszont el lehet mondani, csak éppen hazudni nem szabad - de ez jobb helyeken nem csak ilyen esetekre vonatkozik.

Arról sem próbálunk meggyőzni senkit, hogy ilyen vagy olyan zenész volt. Itt nem arról van szó, hogy voltak-e fülbemászó dalai vagy sem, hanem a személyiségének egy másik dimenziójáról, ami ugyanúgy hozzátartozik, mint a dalai. Ebből áll össze az ember, és bizony nem egy jelentéktelen összetevő ez.

Következzék tehát a Blikk mai cikke, melynek valóságtartalmát többen megerősítették, köztük az énekes testvérének fia is. (De amúgy sem volna annyira hihetetlen, ismerve az előzményeket - a fentieken kívül pl. az, hogy Bódi fellépett az Élősködők Menetén, amitől még a saját zenésztársai is elhatárolódtak.) Annyit jegyeznénk még meg, hogy a sztálini kommunizmus a lehető legtávolabb áll attól, amit a cikkben is idéznek, s amiről így írt a könyvében: "kommunista vagyok, a szó jézusi, és legnemesebb értelmében". Hogy csak egyetlen, nem is magyar példát említsünk: nem hisszük, hogy Jézus halálra éheztetett volna tízmillió ukránt - vagy akár egyet is.

Szovjet himnusz szólt Cipő sírjánál

Kétszer búcsúztatták el Cipőt (†47), hogy teljesíthessék a legendás énekes végakaratát. Hiába kísérte ugyanis többezres tömeg péntek délután Bódi Lászlót végső nyughelyére a kistarcsai temetőben megindító ceremónia keretében, a Republic frontembere nem így akart búcsúzni. A Blikk megtudta, Cipő pontosan megtervezte a saját temetését, a búcsúztató szervezői azonban nem vették figyelembe, hogyan képzelte el ő. Éppen ezért, miután a gyászoló tömeg szétszéledt, a temető pedig elcsendesült, a családtagjai és legközelebbi barátai visszamentek a sírhoz, és teljesítették az énekes utolsó kívánságát.

- Cipő élete utolsó időszakában folyamatosan arról beszélt, hogy kommunista hangulatú temetést szeretne magának. Azt kérte, ne pap búcsúztassa, ne is vegyen részt a ceremóniában egyházi személy - értesült a Blikk cáfolhatatlan családi forrásból, akitől azt is megtudtuk, az énekes-szövegíró többek között kikötötte, miközben a földbe helyezik, a volt szovjet himnusz szóljon.

- Nem akart egyházi liturgiát. Bár a katonaság után megkeresztelkedett, sőt egy évig, kíváncsiságból még teológiát is tanult, végeredményben erősen ateista ember volt. Ráadásul nem is baloldalinak, hanem kommunistának vallotta magát. Ez nem szélsőséges nézeteket jelentett nála, hanem azt, hogy ha neki vannak javai, akkor másnak is legyenek - mondta el Cipő egyik barátja. A zenész a róla szóló könyvben így fogalmazta meg politikai beállítottságát: kommunista vagyok, a szó jézusi, és legnemesebb értelmében.

Ismerve Cipő elkötelezettségét, pénteken este a családtagok és barátok a nyilvános temetés után ott maradtak a közelben, majd amikor besötétedett, visszamentek a sírhoz. Gyertyát gyújtottak és lejátszották a szovjet himnuszt.

- Ugyanolyan hideg és csípős szél, mint a temetés alatt, de úgy éreztük, teljesítenünk kell a végakaratát - tette hozzá az informátor, akinek szavait egy családtag is megerősítette.

- Valóban visszamentünk a sírhoz. Megvártuk, amíg a tömeg eloszlik és elmennek az emberek, aztán elbúcsúztunk tőle úgy is, ahogyan ő szerette volna. Körülbelül tízen lehettünk, körbeálltuk a sírt, és betettük a nagypapája CD-jét, amelyről a volt szovjet himnusz szólt. Mindenki tudta, ez fontos számára, ugyanis 15 éves koráig szovjet állampolgár volt, és ezt büszkén vállalta. Úgy akartuk elbúcsúztatni, ahogyan ő szerette volna - erősítette meg Musa Ábel, Cipő testvérének fia.

(Kuruc.info)

Frissítés: Olvasónk írja:

Kedves Kurucok!

A "halottról igazat, vagy semmit" jegyében szeretnék egy kis kiegészítő információt tenni:

Valószínűleg nem sokan emlékeznek már rá, hogy 2002 februárjában Cipővel az élen a Republic volt az egyik első zenekar, aki nem engedte játszani a zenéit a csak magyar zenéket játszó Pannon Rádióban az antiszemitarasszistafasiszta - magyarul igaz magyar - megnyilvánulások miatt. (Ezután nem hallgattam többé a Republic számait.)

A naiv Cipő-rajongóknak (akik olyan hozzászólásokat írogatnak, hogy az énekes nem is politizált) érdemes megnézni az alábbi illusztris társaságot, kik közé tartozott imádottjuk:

Zenészek bojkottja a Pannon Rádió ellen

Nyilatkozat

A Pannon Rádióban tapasztalható, kirekesztő, nyíltan rasszista, antiszemita hangnem miatti tiltakozásunk kifejezéséül a mai naptól nem járulunk hozzá, hogy a Pannon Rádió dalainkat a programjában lejátssza.

Úgy érezzük, a Pannon Rádió az általa játszott magyar zenekarokkal, előadókkal próbálja hitelesíteni mondanivalóját. Nem akarjuk, hogy dalaink a gyűlöletbeszéd kontextusában elhangozzanak. Nem akarjuk, hogy a nevünkkel és dalainkkal toborozzanak közönséget a számunkra vállalhatatlan közlendőjükhöz.

Hangsúlyozzuk, hogy akciónk nem szolgálja semmilyen politikai párt vagy érdekcsoport céljait, azt művészként és egyszerű hallgatóként tettük közzé.

A jelen nyilatkozat vonatkozik a zenekari felvételekre, illetve azokra a dalokra is, amelyeket a zenekarok tagjai külön-külön, szerzőként jegyeznek.

Budapest, 2002. január 25.

Az aláíró zenekarok:

Anima Sound System
Kimnowak
Kispál és a borz
Másfél
Nyers
PUF (Pál Utcai Fiúk)

Alulírottak egyetértünk a Nyilatkozattal és csatlakozunk hozzá. Tesszük ezt attól függetlenül, hogy dalainkat a Pannon Rádió eddig játszotta-e vagy sem, szándékában áll-e játszani vagy sem.

Babos Gyula, Back II Black, Bajor Imre, Benkő László, Berkes Gábor, Bochkor Gábor, Bornai Tibor, Boros Lajos, Bródy János, Cserháti Zsuzsa, Csonka András, Dés László, Eszenyi Enikő, Eszményi Viktória, Fábri Péter, Falusi Mariann, Favágók, Gálvölgyi János, Gerendás Péter, Geszti Péter, Gőz László, Halász Judit, Heilig Gábor, Hernádi Judit, Hobo és Hobo Blues Band, Hofi Géza, Horgas Eszter, Horváth Attila, Horváth Kornél, Karácsony János, Katona Klári, Kentaur, KFT, Kóbor János, Koltai Róbert, Koncz Zsuzsa, Koós János, Korai Öröm, Kováts Kriszta, Kulka János, Lang Györgyi, Lerch István, Malek Miklós, Novai Gábor, Pierrot, Presser Gábor, Rácz Zoltán (Amadinda), Republic, Soltész Rezső, Solti János, Somló Tamás, Sztevanovity Dusán, Sztevanovity Zorán, TNT, Viktor Máté, Wolf Péter, Závodi Gábor

2002. február.10.

A nyilatkozathoz február 18-ig az alábbi előadók, zenekarok csatlakoztak:

Ágens, Czerovszky Heni, Emil Rulez, Ferenczi György (Herfli Davidson, Dioptrió - Tóth János Rudolffal), Kemény Kázmér, Majoros Gábor (RÉS), Nagy Natália, Oroszlán Gábor, Oroszlán György, Rémember

Február 20-ig:

Erdész Róbert (Solaris, Napoleon Bld.), Gasner János (Sziámi), Marcellina, Muddy Shoes, Szécsi Katalin (Szécsi Pál jogutódja)

Február 27-ig:

Drums (Lang András, Mogyoró Győző, Molnár Gábor, Vázsonyi János), MÉTA, Neoprimitiv (Földes Péter, Jobbágy Gyula, Nagy Gyula, Pleschinger Sándor, Szántó Péter, Szentirmay László), Szalai Péter és Szőke Szabolcs (Tin-Tin Quintet)