"Az MSZP sajtótagozata nevében felháborodásunknak és megdöbbenésünknek szeretnénk hangot adni, hogy a mai napon Táncsics-díjat kapott Szaniszló Ferenc is, aki sokan szélsőséges nézetei miatt nem tartanak erre alkalmasnak" - mondta Török Zsolt, az utódkommunista párt szóvivője csütörtökön az MTI-nek.

Szerinte korábban konszenzus övezte a díj odaítélését. Most viszont úgy látják, hogy "a jelenlegi hatalom nem akar konszenzust, nem akar párbeszédet folytatni. Ugyanazt a kettős beszédet folytatja ezen a területen is, mint például a kultúrpolitikai területén vagy amikor bizonyos szélsőséges elemektől nem határolódik el, hanem összekacsint velük" - fejtette ki.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- Balog Táncsics-díjat adott Szaniszlónak, majd elhatárolódott tőle - ha tehetné, visszavonná

- Szaniszló megkapta, a Népszava fő antimagyarja visszaadta a Táncsics-díjat - több elvtársa csatlakozott