A március közepén esedékes kormányülésre terjeszti be a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfacsökkentési javaslatát és indítványát - értesült a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet szintén arról ír, hogy a kormány előreláthatóan az idén mégis csökkentheti némely alapvető élelmiszer általános forgalmi adóját.

A Magyar Hírlap szombati cikke szerint a teher kulcsának a mérséklését több termékre is kiterjesztené a tárca, de a javaslat nem tartalmazza az élelmiszerek, agrártermékek egységes áfacsökkentését.

"Nagyon fontos kormányzati lépés lenne az általános forgalmi adó csökkentése. Elősegítené például a feketegazdaság visszaszorítását. Nagyon remélem, hogy siker koronázza az erőfeszítéseinket, és a kormány elfogadja a tárca tervezetét" - mondta a Magyar Hírlapnak Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.

A Magyar Nemzet cikke szerint Czerván György pénteken a Fiatal Gazdák Szövetségének konferenciáján azt mondta, a közteher mérséklése több alapélelmiszert érinthet. A mezőgazdasági és élelmiszeripari piac megtisztítása és átláthatóvá tétele az egyik kiemelt idei feladata a minisztériumnak - tette hozzá.

Az év elején még arról beszéltek a szakértők, hogy nem idén csökkentik az élelmiszer áfáját, hanem megvárják vele a 2014-es évet, amikor választások lesznek.

(MN - MH - Hír24)