Még 2012. augusztusában Hajdú János, a Terrorelhárító Központ vezetője, határozott politikai véleményt fogalmazott meg a Jobbikkal kapcsolatban a Hit Gyülekezete televíziójában, az "Egyenes Beszéd" című műsorban. Hajdú erős csúsztatásokba is bocsátkozott és megpróbálta összemosni a nemzeti pártot egyes bűncselekményekkel. Tette mindezt Kálmán Olga műsorvezető "objektív" asszisztálása mellett.

A Jobbik kifogással élt a csatornánál, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében biztosítsanak lehetőséget a Jobbik képviselőjének,hogy a műsorban elhangzott képtelen állításokra reagálhasson. Az ATV a kifogásra nem válaszolt, így a Jobbik panaszeljárást indított a Médiahatóságnál.

A Médiahatóság a Jobbiknak adott igazat, az ATV azonban a Médiatanácsnál megfellebbezte a hatóság döntését, de itt is elbuktak.

A mai napon az ügyben eljáró illetékes bíróság ítéletében kimondta, hogy az ATV megsértette a kiegyensúlyozottság követelményét, amikor nem adott lehetőséget a Jobbiknak reagálásra. Az ítélet jogerős, így az ATV-nek teljesítenie kell a végzésben foglaltakat.