Jáki Sándor Teodóz OSB
Jáki Sándor Teodóz OSB életének 84. évében, 2013. január 8-án a betegek szentségével megerősítve adta vissza lelkét a Teremtőnek a pannonhalmi főapátság szeretetotthonában. Gyűjtötte, földolgozta a Kárpát-medencei és a moldvai magyarság vallásos énekeit, szokásait és imáit. Ő lelt rá és mentette meg a magyar kultúra számára az Aranymiatyánk moldvai csángó énekes változatát. Domokos Pál Péter után Jáki Sándor Teodóz volt a csángómagyarok nagy apostola.

„Szálfa dőlt ki közülünk, utolsó a nagy szálfák között”, mondta Szabolcsi Bence zenetörténész Kodály Zoltán koporsója fölött a Farkasréti temetőben 1967-ben, majd írta le ugyanezt nem sokkal később a zeneszerzőről szóló népszerű könyvében. Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes, pedagógus, néprajztudós, zenetanár, a vallásos népi énekek és szokások gyűjtője, földolgozója, újratanítója a Szabolcsi által említett Kodály utáni utolsó szálfák egyike Pannonhalmán, 2013. január 8-án adta vissza lelkét a Teremtőnek. Több mint százszor járt a moldvai csángóknál, gyűjtötte a még föllelhető vallásos imáikat, énekeiket és szokásaikat, közben megörökítette régebbi és jelenkori történetük egy-egy fejezetét.

Jáki Sándor Teodóz csángókkal (Fotó: Harangozó Imre)

Jáki Sándor Teodóznak a csángókutatás terén olyan neves előfutárai voltak, mint például Mikecs László, Kós Károly, Lükő Gábor, a hozzá hasonlóan pap Gegő Elek, vagy a ma élők közül Halász Péter, Csoma Gergely, a ferences szerzetes Daczó Árpád (Pater Lukács), Harangozó Imre és Tánczos Vilmos. Ám legnagyobb hatással a bencés néprajzkutatóra az anyaországba áttelepült, a budapesti Budafoki úton élt Domokos Pál Péter volt, akinek biztatására és fölkészítése után 1978-tól kezdett kijárni a moldvai csángó településekre, gyűjtötte ősi népi vallásos énekeiket, imáikat, fölkarolta a magyar nyelvű újbóli misézésért folytatott küzdelmüket, vezette a csángó keresztaljákat hegyeken-völgyeken keresztül a búcsújáróhelyekre, Kacsikára, Futásfalvára és Csíksomlyóra.

Több mint ötezer népi imádságot, vallásos éneket, szokást gyűjtött a Kárpát-medence, illetve a moldvaiak esetében azon kívül élő magyarság körében. Gyűjtött, zarándokolt, misézett, ahol tudott segített az Őrvidéken, Délvidéken, Felvidéken, Erdélyben és Moldvában.A Délvidéken eljutott az al-dunai székely településekre is, ám a legszeretettebb közössége mégiscsak a moldvai csángómagyarság volt. Amint fentebb említettük, csángóügyben a legelső és legtekintélyesebb mentora, a „csángók apostolának” is nevezett csíksomlyói születésű Domokos Pál Péter volt. Jáki Sándor Teodóz méltó, sokoldalú folytatója, követője volt Domokos Pál Péter életművének, s ezért mi inkább a „csángók második apostolának” neveznénk.

Teodóz atya csángó keresztalját vezet

Jáki Sándor Teodóz 1929-ben született Győrött. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd 1944-ben szerzetes lett, 1952-ben szentelték pappá Pannonhalmán. A Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Fősikolán 1961-ben ének-zenetanári és karvezetői diplomát szerzett. A fővárosban Sugár Rezsőnél zeneszerzést, Gergely Ferencnél pedig orgonát tanult. Nevezetes tanár volt: a fiatalokkal megismertette, megszerettette a klasszikus és a kortárs egyházi zenét, nagy hangsúlyt helyezve Kodály Zoltán vallásos alkotásaira. Kodály szellemében oktatta a magyar népzenét, majdnem fél évszázadon keresztül szervezője, vezetője és fölkészítője volt a Győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban megtartott ifjúsági bérleti hangversenyeknek. A gimnáziumi zeneoktatási, hangversenyszervezői, fölkészítői munkáját, illetve gyűjtő- és lelkipásztori elfoglaltságát 1956-tól kiegészítette a kántori tevékenységgel a Győri Loyolai Szent Ignác Bencés-templomban. Újabb feladatként 1968-1991 között a Győri Hittudományi Főiskola beszédtechnika- és Musica Sacra-tanára. A Győri Belvárosi Nagyboldogasszony-plébániatemplomban hosszú éveken át irányította a Halmos László alapította Palestrina kórust, vezette a Loyolai Szent Ignác Bencés-templom kamarakórusát.

Jáki Sándor Teodóz névjegyét letette a zenetörténeti szakirodalom terén is. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola 1986-ban kézirat gyanánt kiadott egy rendkívül értékes tanulmánykötetet, amelynek szerzői között a XX. századi magyar zenetörténetírás olyan nagyságait találjuk, mint Szabolcsi Bence, Bárdos Lajos és Molnár Antal. Jáki Sándor Teodóz ebben a kötetben két tanulmányt írt a gregorián ének történetéről, illetve a gregorián zene sajátosságairól. A trianoni határokon belül is gyűjtötte, kutatta a magyar vallási népszokásokat, énekeket, imákat. Az 1987-es Kiasalföldi Kalendáriumban publikálta a szülővárosához közeli, a Mosoni-Duna jobb partján fekvő Kunsziget település krisztuskeresési népszokásáról írt tanulmányát. Moldvában és Erdélyben inkább betlehemeseket, míg a Felvidéken passiókat gyűjtött. Sokszor megfordult Klézsén, ahol nagy csángókutató és krónikás papelődje, Petrás Incze élt, halt mártírhalált és temettetett el. A közeli Pusztinában meghallgatta és tanulmányt írt az ott nagy áhítattal énekelt Ó Szent István, dicsértessél című, általa a legszebb Szent István-éneknek nevezett népi vallásos énekről.

Pusztinához szinte élete végéig nagy szeretettel ragaszkodott, az ottani magyarokat, a „Szent István Gyermekei Egyesület” keresztalját az elmúlt két évtizedben Nagyboldogasszonykor minden évben elvezette a moldvai csángók közel 120 év óta egyik legfontosabb zarándokhelyére, a bukovinai Kacsika falu búcsújába, ahol magyar nyelvű szentmisét mutatott be. A román papság Kacsikán a kegytemplomban nem engedélyezi a magyar szentmisét, ám a Lourdes-i barlang előtti ideiglenes oltáron a búcsú napján egyszer, általában a reggeli órákban fölhangozhat a magyar ima- és énekszó.

Jáki Sándor Teodóz Csángókról, igaz tudósítások című könyve 2004-ben, majd 2006-ban jelent meg, s a szerző már a címében is tudtunkra adja, hogy ezúttal a kendőzetlen, hamisítatlan valóságot közli a moldvai csángómagyarok életéről, az anyaországban nem nagyon ismert hősies küzdelmeiről. A tudós szerzetes a megtisztelt elődjének tartott Petrás Incze krónikás, csakis az igazat mondó tudósítói műfaját követve számol be többi között a Gyimesbükkön a legvadabb Ceausescu-diktatúra idején templomot építő Dani Gergely székely plébános küzdelmes életéről, a csángómagyarok vezeték- és keresztneveinek janicsár papok segítségével a románok általi erőszakos megváltoztatásáról, a Lujzikalagorban 1998-ban gyűjtött Aranymiatyánk csángó énekes változatáról, a moldvai harangok történelmet regélő föliratairól (már amelyikeket Teodóz atya még a helyükön talált a harangtornyokban – H. J.), Szőcs Magdolna pusztinai és dr. Benedek Márton trunki csángómagyar vértanú sorsáról.

Pusztinai búcsúsokkal Kacsikán

Az Aranymiatyánk csángó változatának megismerése, majd megismertetése mérföldkő volt Jáki Sándor Teodóz életében, de az egész magyar kultúrtörténetben is. A szenvedélyes Moldva-járó 1998-ban már ki tudja, hányadszor látogatott el a Keleti-Kárpátokon túli magyarokhoz, amikor a Bákó város közeli Lujzi-Kalagor, vagy magyarosabban Lujzikalagor egykor kizárólag csángómagyarul beszélő, ám mára nyelvében elrománosított faluban egy hajdani deák (kántor) menye megismertette vele az Aranymiatyánk csángó énekelt változatát. Talán az utolsó pillanatban, akkor jegyezte föl, amikor a lujzikalagori templomban már nem volt szabad magyar nyelven misézni, és imádkozni is halkan, hogy csak a Jóisten hallja. A mellékelt videón a bencés szerzetestanár 2012-ben beszél az Aranymiatyánkról, amelynek énekelt változatát Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós Nódrág megyében már korábban föllelte és begyűjtötte, majd a Hegyet hágék, lőtöt lépék című vaskos kötetében publikálta, a szegedi Bálint Sándor néprajztudós pedig az „asszonynépünk” igen értékes népi imádságnak nevezte. Az Aranymiatyánk csángó énekelt változatát azonban Jáki Sándor Teodóz hallotta és mentette meg az összmagyarság számára, amint előadásaiban azt többször is elmondta: Luizikalagor után később aztán Klézsén is hallotta az Aranymiatyánkat.

Teodóz atya gyémántmiséje Sopronban 2012-ben

Az Aranymiatyánk eredetét Jáki Sándor Teodóz sem volt képes megállapítani, ám az biztos, hogy a csángó énekelt változat régre nyúlik vissza, ősi eredetű ének, amelyben a Boldogságos Szűz Mária virágszombaton mintegy előre fölteszi a kérdéseket Jézusnak, aki válaszolván fölsorolja mindazt, ami majd életében bekövetkezik a nagyhét minden egyes napján, majd föltámadása után egészen a pünkösd utáni nyolcvanadik napig, amikor Nagyboldogasszony napján a menyországba viszi az édesanyját. A „csángók apostolától” azt is megtudjuk számos írásából, előadásából, hogy ezt a párbeszédre épülő énekelt és mondott imádságot a németek már a XV. században ismerték, ám a legszebb Aranymiatyánk mégiscsak a moldvai magyarság körében fönnmaradt magyar nyelvű változat.

Jáki Sándor Teodóz hivatalosan 2007-ben, 79 évesen vonult nyugállományba, ám a magyarságszolgálatot ott és úgy folytatta, amiképpen addig: járta Moldvát, Erdélyt, a Felvidéket, vezette a pusztinai keresztaljákat a bukovinai Kacsikába Nagyboldogasszony napján, a háromszéki Futásfalvára, tanított, megénekeltette a templomban a híveket, elődásai közönségét. Tavaly a Kárpát-medence több helyén, így Kacsikán is celebrálta a háladó gyémántmiséjét. Megszállotja volt a hit és a magyarságtudat terjesztésének, elmélyítésének. Ismét csak Szabolcsi Bence Kodály koporsója fölött mondott gondolatát kell segítségül hívnunk emberi, papi és tudósi nagyságának érzékeltetésére: „Szálfa dőlt ki közülünk, utolsó a nagy szálfák között”.

Az előadó Jáki Sándor Teodóz (Fotó: Dukainé)

Nagy Gáspár, a hat esztendővel ezelőtt elhunyt katolikus költő Jáki Sándor Teodóz Csángókról, igaz tudósítások című könyvének megjelenését és a kötet szerzőjét a Köszöntő (énekpróba) című versével üdvözölte: Áldja Isten jó Teodóz / atyánkat ki hitben hajóz / fiatalos nagy terüvel / orcáján mindig derűvel / megérdemli a virágot / csángómagyaroknak áldott / „szürke fejű öreg bácsó” / ennél nem lehet szebb zárszó!

Jáki Sándor Teodóz OSB temetési szertartása 2013. január 12-én szombaton 14.30 órakor gyászmisével kezdődik a Pannonhalmi Bencés Főapátság Bazilikájában, majd azt követően örök nyugalomra helyezik az 1724 óta a szerzetesek temetkezőhelyéül szolgáló Pannonhalmi Boldogasszony-kápolna kriptájában.

Requiescat in pace!

Hering József – Kuruc.info