Több ember sérülésével járó tömegverekedés tört ki egy szigethalmi szórakozóhely előtt szilveszter éjjelén. Egy fiatalt emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.




Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy mi áll a nyílt utcán kedd hajnalban történt verekedés hátterében, mert az érintettek kihallgatása, elszámoltatása, illetve a körülmények tisztázása még tart.

A bűncselekménnyel összefüggésben egy 17 éves szigethalmi fiatalembert gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vették. Ellene a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - tette hozzá a szóvivő.

Az MTI úgy tudja, hogy egy helyi söröző előtt tört ki a késelésbe torkolló tömegverekedés, több embert súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

A rendőrség szerdára ígért bővebb tájékoztatást - áll az MTI keddi hírében.

Frissítés: Több olvasónk is - köztük az egyik megkéselt édesanyja - jelezte hozzászólásában, hogy az elkövetők ezúttal is cigányok, az áldozatok pedig ezúttal is magyarok.

Idézzük az egyik hozzászólást:

A két áldozat két élsportoló, egy MMA- és egy ökölvívó magyar bajnok, akik a barátaim, és egy WC-használaton durrant ki az egész... A retkes genyók bementek, és mivel tele volt a WC, meg lettek kérve, hogy várjanak egy kicsit... Ekkor kezdődött a pofozkodás, amiben a sportolók jobbnak bizonyultak. Hamarosan előkerült több kés, mert kb. 40 féreg nem bírt 15 élsportoló kemény sráccal...

Első kézből tudtam meg, hogy amíg a szórakozóhely emeletén a rend éber 25 kilós őre a magyarokat b@sztatta, kérdezgette, és vegzálta, köztük a barátom és egykori sporttársam lányát, az egyik áldozat nővérét és egy barátom babáját, akik a kedves barátom fiát látták el remegve a rendelkezésre álló eszközökkel, és üvöltött a barátom kedvese a rendőrrel, hogy hívjon erősítést, ez alatt szúrták úgy hasba a másik, MMA-bajnok srácot, hogy a máját és a beleit kellett műteni, és azóta is altatásban tartják! Hát ennyit a magyar bűnüldöző szervek korrekt munkájáról, hozzáértéséről, affinitásáról és kompetenciájáról. A szigetszentmiklósi kapitányság ismét kitett magáért szakszerű és a vétlen állampolgárokat védő intézkedési protokoll tekintetében.

Az egyik áldozat édesapja azt írja Facebook-oldalán, hogy a fia jobban van, de a másik megkéselt fiú továbbra is lélegeztető gépen. Ő is megerősíti: cigányok szúrtak.

2. frissítés: Olvasónk számos új információt tartalmazó összeállítása:

3. frissítés: MTK-sok a megkéseltek

Az MTK ökölvívó-szakosztálya által a Nemzeti Sporthoz eljuttatott közlemény szerint túl van az életveszélyen Sávoly Gergő, a kék-fehérek sportolója, akit egy újévi tömegverekedés során késeltek meg.

A szilveszterkor a szintén az MTK kötelékébe tartozó Zsigmond József szüleinek vendéglátóipari helyiségében szórakozó sportolókba belekötött egy másik társaság, a szóváltás vége késelés lett. Sávoly nyaki artériája megsérült, egy másik szúrás kis híján szívburkát is megsértette, de az orvosi csapat munkájának köszönhetően az ökölvívó már nincs közvetlen életveszélyben. A közlemény szerint egy birkózó is a támadás áldozata volt.

A rendőrség őrizetbe vette a 17 éves késelőt, emberölés kísérletének megalapozott gyanúja vádjával. A másik – szintén életveszélyesen megsérült – áldozat támadójának kiléte még nem tisztázott – írja a lap.

Csütörtöki frissítések:

1. frissítés: Cigány fenyegetés: "vér fog folyni még, ha Gergő vallomást mer tenni" - a Csepel SC birkózója soha többet nem sportolhat versenyszerűen

A szilveszter éjszakai szigethalmi késelő cigány és családja megfenyegette az áldozatot és hozzátartozóit, mondván: vér fog folyni még, ha Gergő vallomást mer tenni a rokonuk ellen.

Sávoly Gergő - az MTK ökölvívó szakosztályának 18 éves, +90 kilós bunyósa, aki 2011-ben országos bajnok volt - már annak ellenére jobban van, hogy testét 8 késszúrás is érte, 4 a szív környékét, az egyik majdnem átvágta a szívburkot.

A másik sérültről, Gergő barátjáról egyelőre azt lehet tudni, hogy a Csepel SC birkózója. Ő járt rosszabbul. Drexler Géza, az MTK ökölvívó-szakosztályvezetője arról számolt be, hogy a fiatal sportoló életveszélyes állapota enyhén javult, már felébresztették a mesterséges altatásból, de a testébe behatoló késszúrások súlyosan megsértették a lépét, a máját és a gyomrát is. Az már biztosnak tűnik, hogy soha többet nem sportolhat versenyszerűen - ezzel egy nagy tehetséget veszített el a magyar élsport.

Az MTK-honlap szerdán éjszaka megjelent cikke szerint: "Az elkövetett bűncselekménnyel két embert gyanúsít a rendőrség. Az egyiket a helyszínen őrizetbe vették, a másik egyelőre menekül. Az elkapott gazember esetében holnap döntenek az előzetes letartóztatásról. A letartóztatott elkövető és a szökésben lévő elkövető családja, megfenyegette Sávoly Gergő családját, hogy vér fog folyni még, ha Gergő vallomást mer tenni a rokonuk ellen."

(Sport24 nyomán)

2. frissítés: Nem kerül előzetesbe Jónás János, a szurkáló cigány - a bíróság szerint elég neki a javítóintézet is

A bíróság úgy döntött, Jónás Jánosnak, a Sávoly Gergőt leszúró cigánynak "jobb", ha nem kerül előzetes letartóztatásba.



Jónás János cigánybűnöző (balról az első) - a másik két bizalomgerjesztő füstös - ebben a szurkálásban - nem vett részt

A Sávoly Gergőt megszúró cigány neve Jónás János. Az Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és Gimnázium "tanulója".

A rendőrség kezdeményezte, hogy a 17 éves szurkáló cigányt helyezzék előzetes letartóztatásba, ezzel az állásponttal az ügyészség is egyetértett. A Budakörnyéki Járásbíróság azonban úgy találta, hogy a fiúnak egyelőre "elég a javítóintézet is". A bíróság csütörtök délutáni döntése ellen az ügyészség fellebbezett, így az egyelőre nem jogerős. Úgy tudni, a megtámadott, majd később megfenyegetett sportolót és társát is rendőrök őrzik a kórházban.

A szigethalmi sörözőben szilveszter éjszaka elkövetett késelés áldozatai sportolók voltak. Egyikük, Sávoly Gergő – az MTK ökölvívó szakosztályának 18 éves, +90 kilós bunyósa, aki 2011-ben országos bajnok volt – már annak ellenére jobban van, hogy testét nyolc késszúrás is érte, közülük négy a szív környékét, az egyik majdnem átvágta a szívburkot.




A másik sérültről, a 19 éves Bozsányi Gergőről, a szigetszentmiklósi Sziget SC 69 kilós birkózójáról egyelőre azt lehet tudni, hogy ő járt rosszabbul. Joszkin János vezetőedző a Sport24 kérdésére arról számolt be, hogy a fiatal sportoló életveszélyes állapota enyhén javult. A Merényi Kórházban a hatórás életmentő műtét után már felébresztették a mesterséges altatásból, de a testébe hatoló három késszúrás súlyosan megsértette a lépét, a máját és a gyomrát is. Az már biztosnak tűnik, hogy soha többet nem sportolhat versenyszerűen – ezzel egy nagy tehetséget veszített el a magyar élsport.

(Kuruc.info - Hír24)