Ugrás a cikkhez
Reklám

Megbízta a kormány Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy készítse elő és koordinálja a zsidó közösségek vagyoni igényeinek rendezésével, valamint a zsidó közösségeket érintő kulturális, hagyományőrző, oktatási és történelmi tényfeltáró tevékenységekkel kapcsolatos közigazgatási és szakmai feladatokat.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint Lázár Jánosnak feladata egyebek mellett, hogy a zsidó közösségek érdekképviseleteivel megvitassa az örökös nélkül meghalt zsidó származású, vallású, "sérelmet szenvedett" emberek után a közösségek vagyoni igényeivel összefüggő kérdéseket. Ő koordinálja az ezeknek az igényeknek a teljesítésével kapcsolatos tárgyalásokat, valamint a tárcák közötti egyeztetéseket is.

Az államtitkárnak a feladatai ellátása érdekében rendszeresen, de legalább negyedévente kell egyeztetnie a zsidó szervezetek képviselőivel.

A Magyar Közlönyben emellett azt a kormánydöntést is közzétették, amely szerint ötven százalékkal emelkedik a "holokauszttúlélők" életjáradéka.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: Erre is jut egy kis pénz: 2 X 50%-kal emelkedik a "túlélők" "kiegészítése", sőt emlékbizottságot hoz létre Orbán nekik



Friss hírek az elmúlt 24 órából