Az alábbi hír olvasható a Józsefváros Újság című VIII. kerületi önkormányzati lap december 18-i számának 12. oldalán:

Holokauszt Emlékközpont, Wallenberg-emlékhely és oktatási központ lehetne

JAVASLAT A JÓZSEFVÁROSI PÁLYAUDVAR HASZNOSÍTÁSÁRA

Mint arról korábban már beszámoltunk, tárgyalások folynak a Józsefvárosban lévő MÁV-területek önkormányzati tulajdonba való átadásáról.

A Józsefvárosi Pályaudvar főépületét 1867-ben létesítették. 1885-ig budapesti főpályaudvarként üzemelt. Pályaudvari funkciója 2005-ben szűnt meg, ennek megfelelően az épület rossz állapotban van, de műszakilag felújítható. 2011-ben műemlékké nyilvánították.




Ez volt az a hely, ahonnan a zsidó üldözötteket deportálták, illetve itt bontakozott ki a legaktívabban Raoul Wallenberg svéd diplomata embermentő tevékenysége.

Az épület hasznosítására már korábban javaslatot tett Szita Szabolcs, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont igazgatója. Az ügyvezető utalt arra: a pályaudvar főépülete alkalmas lenne a Wallenberg Emlékhely és egy európai oktatási központ megalapítására. Meglátása szerint az 1944. évi deportálás és embermentés eredeti helyszínén "nemzetközi összefogással új központ létrehozása kívánatos, amely az élő emlékezet európai rangú, méltó tere lehet."

Most hasonló tárgyú kéréssel kereste meg a józsefvárosi önkormányzatot a Carl Lutz Alapítvány.

Erre válaszolva a kerületi képviselő-testület december 5-én a következő szándéknyilatkozatot tette: "amennyiben a MÁV-területek vagyonrendezése során az Önkormányzat tulajdonába kerül a Józsefvárosi Pályaudvar területe, abban az esetben a pályaudvar főépületében kialakításra kerülő Holokauszt Emlékközpont - Raoul Wallenberg Európai Emlékhely és Oktatási Funkciót fenntartja". Mivel azonban a MÁV-területek vagyonrendezése még nem történt meg, ahogyan az sem ismeretes, hogy az Önkormányzat ingyenes vagyonátruházással mely ingatlanokat szerzi meg, így a szándéknyilatkozatnak a jövő és az azt követő évi költségvetési-pénzügyi hatása sem ismeretes.

(Kuruc.info - olvasónktól)

Frissítés: Mellékelve a szóban forgó újságcikk: