Megrohamozták a parlamentet a tüntető diákok, többen ugyanis átjutottak a kordonokon, és megpróbálnak bejutni az Országházba - írja a HVG.

Helyszíni tudósítójuk szerint több százan jutottak át a Parlament körüli kordonokon, és az Országház első néhány lépcsőjéig el is jutottak.

Velük szemben mintegy ötven rendőr sorfalat áll.

Frissítés: Elkezdték a rendőrök a Parlament lépcsőjére bejutott tüntetőket kiszorítani.

Láthatóan nem akarják bántani a diákokat, de nem is nagyon tudnak velük mit kezdeni. A kiszorítás nem sikerül, még mindig több százan állnak a lépcsőkön.

"Magyar rendőr velünk van!", "Alul vagytok fizetve" - kiabálják a tüntetők a rendőrök felé a Barikád beszámolója szerint.




2. frissítés: Nagy Dávid, a HÖOK elnöke azt mondja, hogy nem volt tervbe véve, hogy a Parlament elé betörnek a tüntetők, de mivel ők felelnek a tüntetésért, ezért próbálja a hangosbeszélőn meggyőzni a diákokat, hogy vonuljanak le a lezárt területről. Nem sok sikerrel, a nagy hangzavarban nem igazán hallja senki, a tüntetők Hoffmann Rózsát szapulják és hullámoznak.

Az egyik szónok azt mondja, hogy addig nem mennek haza, amíg oda nem megy valaki a Parlamenthez a kormányból, és vissza nem vonják a tandíjat. Azt is kiabálják, hogy "Viktor, hazudtál!" (Origó)







3. frissítés: Radikális elemezés majd taktikaváltás

Az Index szerint Nagy Dávid a rendőrsorfal elé állva arról beszlét, hogy "radikális elemek" keveredtek az oktatás jövőjéről szóló tüntetésbe, és a tüntetés a Corvinuson folytatódik. Kifütyülték. Erre taktikát váltott, és azt kezdte el kiabálni, hogy valaki jöjjön ki a Parlamentből tárgyalni. Közben elénekelték a Himnuszt.

Az Origó szerint szerint olyan 1500 ember lehet a Parlamentnél még. A többség "elszivárgott" idő közben.




4. Tovább fogynak a tüntetők

A Parlament oldalánál nagyjából egy tucat rendőrségi kisbusz áll, rohamrendőröknek viszont nyomuk sincs. Páran arra próbálták rávenni az embereket, hogy törjenek be a Parlamentbe, de hamar lecsendesítették őket.

Valószínűleg a hidegnek is köszönhetően látványosan fogy a tömeg.




5. Mennek is, maradnak is

Néhány százan elindultak a Corvinus felé hallgatói fórumot tartani, de néhány százan még mindig a Kossuth téren maradtak.

6. Felszólítás távozásra

Többen kupacba dobálták, és melegedésre használják a fáklyákat. Többen gerendákat szereztek, ezeket törték össze és dobálták a fáklyákkal csinált tűzre.




A rendőrök sorfalat alkotva kezdik lépésről lépésre kiszorítani a tüntetőket. Poroltóval el is oltották a tábortüzet, úgyhogy most a helyén füst van. Megtörtént az első felszólítás arra, hogy a tüntetők távozzanak.

7. Vége

Most már elindult a tömeg, a lépcsőnél már csak rendőröket látni. Többen a Corvinus felé mennek hallgatói fórumot tartani, de az kérdés, hogy hol, mivel az egyetem ilyenkor zárva van.

A Corvinus előtt gyakorlatilag nincs senki. A diákok egy része itt akarta folytatni a megbeszéléseket, de az egyetem biztonsági őrei nem engedték be őket, mert a Corvinusra csak corvinusos diákok mehetnek be, és ők is csak akkor, ha dolguk van ott, ezért a tüntetők szétszéledtek.

8. Az N1 összeállítása:

(Index - Origó - HVG - Barikád nyomán)

Korábban írtuk: "Megint átvertek bennünket" - a keretszámok visszaállítását követelték a műegyetemi tüntetésen