A Délmagyar információi szerint egy megállított német rendszámú terepjáró sofőrje áthajtott egy rendőrön Csongrád megyében, a 43-as főúton Apátfalván, az Ady Endre utcában. A traffipax bemérte a konvojt, a motorosok igazoltatni akarták őket. Az elütött motoros társa rálőtt a gázolóra, akit súlyos sérülésekkel vittek kórházba.

Szanka Ferenc, a Szegedi Nyomozóügyészség szóvivője elmondta: a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai háromnegyed egykor közlekedési ellenőrzés céljából állítottak meg négy terepjárót. Az egyik Hummer vezetője ráhúzta gépkocsiját az egyik motoros járőrre, majd megpróbált elmenekülni. A másik motoros rendőr megelőzte, egy kereszteződésnél leszállt járművéről, letámasztotta azt, mert meg akarta állítani Hummert, a terepjáró azonban elütötte. A rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.

A menekülő járműre a rendőrök több lövést leadtak, ezek közül négy a német sofőrt el is találta. A férfit súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol rendőrök őrzik. A férfi ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el, mivel az áldozat intézkedő rendőr volt - tette hozzá a szóvivő.

A rendőrök a tragédia helyszínét lezárták, körbekerítették, a forgalmat elterelik. A balesetben nem érintett másik három terepjárót a tragédia helyszínétől 100-150 méterre állították meg. Az autókat, csak úgy mint a gázoló terepjárót, kábítószer-kereső kutyákkal vizsgálták át. A történtek szemtanúi nem nyilatkozhattak, a helyszínen látottak alapján a német autók azonban az országhatár irányából érkeztek. Csongrád megyében szerdán kezdődött fokozott közúti ellenőrzési akció, a terepjárókat ennek részeként állíthatták meg. A történtek miatt a rendőrségi épületekre országszerte gyászlobogót, a rendőrautókra gyászszalagot tűztek ki. A tragédia helyszínen van Lukács János megyei rendőrfőkapitány is.

(Délmagyar - MTI - Hír24 - Makói TV)